Clijsters a végén hibázott

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
2003.05.11. 22:39
Címkék
Drámai mérkőzésen, több mint kétórás küzdelem árán, három meccslabdát hárítva győzött a berlini WTA-torna döntőjében Henin-Hardenne, és lett kilenc év után az első hölgy, aki megvédte a bajnoki címét a németországi viadalon.
A belga teniszező hoszszú ideig nyomás alatt tartotta honfitársát, a világranglistán ismét a második helyre lépő Clijsterst, aki azonban nem adta föl, 4:6, 1:4-es állást követően sorozatban 16 pontot nyerve új fejezetet nyitott a találkozón, főleg azután, hogy az övé lett a második szett. Mi több, a harmadik végén, 5:4-es vezetésnél háromszor is meccsponthoz jutott – ám Henin valamennyit hárította (kettőt ásszal), és végül 7:5-re hozta a sorsdöntő játszmát."Igen, ezt még gyakorolnom kell” – utalt a mérkőzések végén tapasztalható nehézségeire Clijsters, aki az elődöntőben három meccslabdát szórakozott el Capriati ellen. Igaz, bő fél órával később a negyediknél nem hibázott… Visszatérve Heninre, a látványos egykezes fonákjairól (is) híres játékos káprázatosan szerepel ebben az évben, ez ideig nyolc tornán vett részt, és a miami szuperverseny kivételével mindig eljutott legalább az elődöntőig (Miamiban negyeddöntős volt), három alkalommal például senki sem tudta megállítani őt, volt, hogy a világelső Serena Williams sem (Charleston). Pazar mérleggel büszkélkedhet a vörös porban Mantilla: spanyol lévén nem csoda, hogy otthonosan mozog a borításon, ám az, hogy hosszú pályafutása során mind a kilenc tornagyőzelmét salakon aratta, mégiscsak kuriózum – legutóbb éppenséggel a római mesterversenyen verte meg a mezőnyt, és szerezte meg karrierje eddigi legértékesebb trófeáját. A döntőt megelőző öt meccséből négy három szettig tartott, és olyan kiválóságokat tolt félre az útjából, mint Nalbandian, a Roland Garros-bajnok Costa, vagy éppen az egykori világelső Kafelnyikov. A végén következett Federer, aki március óta mindössze egy szettet veszített (!), és aki Rómában erőlködés nélkül vágtatott a döntőbe: nos, a három megnyert játszmáig tartó címmeccsen 7:5, 6:2, 7:6-ra győzött a spanyol, hihetetlen akaraterőről téve tanúbizonyságot. Igaz, Federer rossz napot fogott ki, rengeteget hibázott a hőségben, a harmadik játszmában 5:3-ról vesztett 7:6-ra. Ezután senki se sajnálja Mantillától a 495 ezer dolláros fődíjat.És még mindig Róma. Mandula Petra kikapott a selejtező második fordulójában, így egyesben nem szerepelhet a főtáblán, párosban viszont – a svájci Gagliardi oldalán – nyolcadik kiemeltként indul. Marosi-Aracama Katalin neve is szerepel a párostáblán, ő az amerikai Reevesszel nevezett.ATP-torna, a Mesterszéria 4. állomása, Róma
(2.45 millió dollár, salak)
(2.45 millió dollár, salak)


Döntő: Mantilla (spanyol)–Federer (svájci, 4. kiemelt) 7:5, 6:2, 7:6

WTA-torna, MasterCard German Open, Berlin
(1.262 millió dollár, salak)


Döntő: Henin-Hardenne (belga, 3.)–K. Clijsters (belga, 1.) 6:4, 4:6, 7:5

WTA-torna, Telecom Italia Masters, Róma
(1.3 millió dollár, salak)


Selejtező. 2. forduló, a főtáblára jutásért: Callens (belga)–Mandula Petra (magyar) 6:4, 6:3

Peugeot Roland Garros társasági tenisztorna

Vegyes páros (62 induló). Döntő: Ivanovics Éva, Tornyosi Zsombor–Beck Katalin, Molnár Nándor 7:3, 7:2, 7:1
A tie break-szabályok szerint lebonyolított viadal döntőjének győztese utazást nyert a párizsi Roland Garrosra.
Legfrissebb hírek

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
27 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
38 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
8 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
8 órája