Elnöki rendelet a sportolók érdekében

2003.02.03. 21:46
Címkék
OLIMPIA. Az utóbbi nyolc évben közel négyszáz sportoló és edző hagyta el Ukrajnát, és távozott külföldre a jobb felkészülési körülmények és megélhetés reményében. Alighanem ennek a negatív tendenciának a megfékezését szolgálja az a rendelkezés, amelyet Leonid Kucsma ukrán államfő írt alá a napokban. Ennek értelmében mostantól minden olyan ukrán sportoló, aki világbajnoki címet szerez, vagy olimpián első és második helyezést ér el, havi kilencezer hrivna (mintegy 1600 USA-dollár) ösztöndíjban részesül. Az olimpiai bronzérmesek, valamint a világbajnoki ezüstérmesek havi hatezer hrivnával, a vb-harmadikok és az Európa-bajnokok pedig négyezerrel gazdagodnak havonta. A rendelet értelmében ugyancsak jelentős juttatásban részesülnek a kiemelkedően szereplő sportolók edzői is. Az ösztöndíjakat az olimpiai bajnokoknak két évig, a többieknek egy éven keresztül fizetik – jelentette tudósítónk, Jakab Lajos.Sorozatban hatodszor is külföldi nyertGOLF. A kanadai Mike Weir három birdie-vel tudta le a Bob Hope Classic utolsó három szakaszát, ezzel lehajrázta a befejező lyuk előtt még vezető Jay Haast, és megszerezte negyedik tornagyőzelmét az Amerikai PGA-körversenyen. A hét végi sorozatban immár a hatodik olyan verseny volt, amit nem egyesült államokbeli golfozó nyert meg, márpedig a Tour elöljárói szerint ilyesmire még nem volt példa. A statisztikák szerint legutóbb 1927-ben fordult elő, hogy az idény első négy amerikai PGA-viadalán külföldi győztest ünnepeljenek. Weir tavaly egyetlen tornán sem fért be az első tízbe. Amerikai PGA-körversenyBob Hope Chrysler Classic, La Quinta (a pénzdíj: 4.5 millió dollár; a pályák: 6456, 5923, 6334, 6355 méter, 72 par): 1. Mike Weir (kanadai) 330 ütés (67, 64, 65, 67, 67), 2. Haas (amerikai) 332 (67, 61, 67, 68, 69), 3. DiMarco (amerikai) 334 (64, 68, 66, 66, 70) és Herron (amerikai) 334 (69, 64, 61, 65, 75)
Legfrissebb hírek

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
21 perce

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
28 perce

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
36 perce

Vb 2026: Haiti–Skócia

Foci vb 2026
41 perce

Jól kijönnek egymással a haiti és skót drukkerek

Foci vb 2026
51 perce

McTominay és Robertson is ott van a skótok kezdőjében Haiti ellen

Foci vb 2026
58 perce

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége, nem bírt egymással Brazília és Marokkó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik