Téli olimpia: „Ha nem nyersz olimpiát, senki sem vesz észre”

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.02.04. 11:00
null
Kobajasi Rjoju idén is nyert, így másodszor emelhette fel a Négysáncverseny-győzelemért járó aranysast (Fotó: AFP)
A síugróversenyek hagyományosan kiszámíthatatlanok, hiszen a győzelemre rendre többen pályáznak jó eséllyel, ráadásul az időjárás is sokszor befolyásolja az eredményeket. Magyarán nem elég tehetségesnek és szorgalmasnak lenni, nem árt, ha a szerencse is a sportoló mellé szegődik. A pekingi téli olimpiai aranyak sorsa sem egyértelmű, de biztos, hogy a japán Kobajasi Rjoju az egyik favorit. Az olimpia sztárjairól szóló sorozatunk ötödik része.



Kobajasi Rjoju az aranyérmet célozza meg 2030-ban Szapporóban!

Felettébb optimista kijelentés, hiszen ez lényegében azt jelenti, hogy a most 25 éves világklasszis japán síugró szűk egy évtized múlva még mindig a legmagasabb szinten szeretne szerepelni. Másrészt Szapporo mégmeg sem kapta a rendezési jogot – várhatóan 2023-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság mumbai ülésén jelentik be, hogy mely város(ok) adhat(nak) otthont a téli játékoknak.

Az azonban biztos, hogy már Pekingben a csúcsra érhet. A konkurencia ebben a sportágban is óriási, de a japán ugró élete formájában van, az aranyérem egyik várományosa a kínai fővárosban.

KOBAJASI RJOJU
Született: 1996. november 8., Hacsimantai(Japán)
Sportága: síugrás
Legjobb eredményei: olimpiai 6. (2018 – csapat, nagysánc), olimpiai 7. (2018 – nagysánc), olimpiai 10. (2018 – normál sánc), világbajnoki bronz (2019 – csapat, nagysánc), összetettvilágkupa-győztes (2018–2019), 2x Négysáncverseny-győztes (2019, 2022), 26x világkupaverseny-győztes

Kobajasi Rjoju elsősorban a világkupa-sorozatban vitézkedik, a nagy világversenyeken aratott siker még hiányzik neki, egyetlen vb-bronzérme van csapatban. 2018-ban részt vett a pjongcsangi olimpián, de Pekingregyűjtött össze annyi tapasztalatot, szerzett akkora magabiztosságot, hogy normál és nagysáncon is aranyesélyesként emlegessék.

Kétszer nyerte meg a sportág egyik legrangosabb trófeáját, a Négysáncverseny-győzelemértjáró aranysast. Az első alkalommal mind a négy állomáson első lett, amit vele együtt mindössze hárman mondhatnak el magukról eddig. Ráadásul egy hajszálra volt attól, hogy a második győzelmét is százszázalékos mutatóval hozza, de három diadal után a negyedik versenyt már nem tudta megnyerni – az első helye azért nem forgott veszélyben.

Kobajasi családja nem csupán sportcsalád, hanem egyenesen síugrócsalád. Ötéves korában ismerkedett meg a síeléssel, magával a síugrással általános iskolás kora óta foglalkozik. Bátyja, Dzsunsirosem akármilyen versenyző, ő is nyert világkupaversenyt, és szintén vb-bronzérmescsapatban. Rjojumegjelenéséig ő volt a család első számú sportolója. Nővére, Juka és öccse, Tacunao is ugrik. Most már Rjojuhozzaa legjobb eredményeket.

Na de mi a helyzet az olimpiával?

Kobajasi Rjoju szavaiból érezni, hogy minden eddigi eredményénélfontosabb neki az ötkarikás elsőség. „Aranyat nyerni a pekingi olimpián ugródeszkát jelentene, és szeretném látni, hogy milyen hatással lesz a japán síugrásra, ha első leszek. Már nagyon várom. Fogalmam sincs, mennyi ideig akarok még versenyezni, de szeretek ugrani, és ez az, amit továbbra is tenni akarok” – mondta a japán Sportiva magazinnak.

Szerinte az olimpiai arany a japán közvéleménynek is kiemelt fontosságú. „Ha nem nyersz olimpiát, senki sem vesz észre. Az első olimpia, amelyre emlékszem, a 2010-es volt Vancouverben. Csak az rémlik, hogy nagyszerű esemény volt, és hogy Simon Ammann két aranyérmet nyert. Akkoriban sem én, sem a hozzám hasonló korú gyerekek nem tudták, hogy létezik egy világkupa-sorozat is.”

Kobajasi Rjoju2016-ban, 19 évesen szerepelt először vk-versenyen, és Zakopanéban az igen értékes hetedik helyen végzett. A pjongcsangi játékokon 2018-ban egy hetedik és egy tizedik hellyel jelezte egyéniben, hogy számolni kell vele.

„Az olimpia teljesen más volt, mint egy világkupa-viadal, rendkívül élveztem. Ám éreztem, hogy hiába a csúcsforma, közöm sincs a versenyhez. Így visszatekintve azt hiszem, hogy technikailag messze voltam a legjobbak szintjétől, és hogy még nagy utat kellett bejárnom. A tapasztalat hiányzott.”

Azért lassacskán utolérte a legjobbakat is. A korábban említett százszázalékos Négysáncverseny-győzelem meghozta neki az áttörést. A 2018–2019-es szezon elején nyert először vk-versenyt, Rukában, de a klasszikus viadalon mutatott produkciója minden képzeletet felülmúlt, ésa japán lett a fő szenzáció. Nem volt megállás. A 2018–2019-es évadban az összetett világkupát is elhódította, első nem európaiként. A mai napig 26 vk-versenyt nyert meg, és ezzel az örökranglista 8. helyén áll.

Kobajasi Rjoju a 2018–2019-es szezonban

Mindenesetre Kobajasi Rjojuhiszi, hogy amígnem nyer olimpiai aranyat, addig nem ismerik el igazán őt. Most minden esélye megvan rá, igaz, nem lesz könnyű dolga Pekingben, hiszen rengeteg a rivális. A német Karl Geiger, a lengyel Kamil Stoch, a norvégoktól Halvor Egner Granerud és Marius Lindvik is kemény ellenfél, és még lehetne folytatni. Óriási versenyre van kilátás.

A férfi síugrók egyéniben február 5-én, szombaton normál sáncon kezdik meg a szereplésüket a selejtezővel, majd másnap jön a döntő. A nagysáncon február 11-én selejteznek, és egy nappal később döntőznek.

Kobajasi győztes ugrása az idei Négysáncverseny első állomásán

A Nemzeti Sportot tudósítja a helyszínről: Kohán Gergely, Kovács Erika (szöveg), Árvai Károly (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik