Peking 2022: kijutott az ötszörös crossfitvilágbajnok

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 17:23
null
Tia-Clair Toomey Rióban súlyemelésben indult (Fotó: AFP)
Az ausztrál kettes bob egyik tagjaként ott lesz a pekingi téli olimpián minden idők legeredményesebb crossfitversenyzője, az ötszörös világbajnok Tia-Clair Toomey – írja az MTI.

 

A 28 éves ausztrál „eredeti” sportja a súlyemelés, részt vett a 2016-os riói nyári ötkarikás játékokon, amelyen a nők 58 kilogrammos súlycsoportjában a 14. helyen végzett.

Toomey tavaly augusztusban ötödször nyerte meg a crossfitvilágbajnokságot – ez a sportág főként súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatokból áll –, a magyar Horváth Laura lett mögötte a második. Az ausztrál sportoló ezt követően elhatározta, hogy szeretne kijutni a téli olimpiára, ami most, ahogyan saját Facebook-oldalán beszámolt, sikerült neki.

A sporttörténelemben eddig két ausztrál mondhatta el magáról, hogy nyári és téli olimpián is képviselte hazáját: Paul Narracott 1984-ben és 1992-ben, Jana Pittman pedig 2000-ben, 2004-ben, valamint 2014-ben vett részt az ötkarikás játékokon. Mindketten atléták voltak, akik bobra váltottak télen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik