Rövid pályás gyorskorcsolya: kijutott a vb-re a női váltó

2009.02.15. 15:08
Címkék
Szombaton a döntőbe jutott a Huszár Erika, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Darázs Rózsa összeállítású női váltó a drezdai világkupaversenyen, s a nagyszerű eredmény egy újabb sikert is magával hozott: a finálés szereplés ugyanis egyben világbajnoki kvalifikációt is jelent a kvartett számára.
A drezdai világkupa-viadal előtt a magyar női váltó a nyolcadik helyen állt a világranglistán, ám azzal, hogy a lányok bekerültek a döntőbe, két helyet előre lépve, jelenleg a hatodik helyen állnak – mindez pedig azt jelenti, hogy a magyar kvartett elindulhat a március 6. és 8. közötti bécsi világbajnokságon.Magyar váltó korábban még sohasem vívta ki a világbajnoki indulás jogát.„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen mindvégig bíztunk abban, hogy a lányok kiharcolják a világbajnoki részvétel jogát – mondta el vasárnap délelőtt Telegdi Attila szövetségi kapitány. – A német váltó nagyon pályázott a kvótára, s hazai környezetben versenyezhettek. A küzdelemből azonban mi kerültünk ki győztesen, hiszen az elődöntőben őket is megelőztük. Hatalmas biztatást kaptak a németek a közönségtől, ám szerencsére a mieink csak a versengésre összpontosítottak. Kora este a döntőben pedig már éremért küzdhetünk. Azt kértem a lányoktól, hogy tegyenek fel mindent egy lapra, s próbáljanak érmet szerezni. Ők hasonlóan gondolkoznak, hiszen ha esetleg ki is zárják majd csapatunkat a fináléban, a vk-negyedik helyünk és a világranglistán elfoglalt hatodik pozíciónk már akkor sem kerül veszélybe.”
Legfrissebb hírek

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
26 perce

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
31 perce

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
31 perce

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
33 perce

Szalah betalált a Fulham ellen, a Liverpool sikerrel hangolt a BL-visszavágóra

Angol labdarúgás
36 perce

Férfi kosár NB I: a Szolnok nyert a Falco otthonában, utolsóként a Sopron csúszott be a rájátszásba

Kosárlabda
43 perce

Női kosárlabda NB I: Győrben nyert a Szigetszentmiklós, otthon a Cegléd

Kosárlabda
48 perce

Serie A: az Udinese idegenben ütötte ki az AC Milant

Olasz labdarúgás
56 perce
Ezek is érdekelhetik