Műkorcsolya: Sebestyén második lett az Orosz Kupán

MTI MTIMTI MTI
2006.11.25. 15:58
Címkék
Sebestyén Júlia második lett az Orosz Kupán, a műkorcsolya Grand Prix-sorozat ötödik, moszkvai állomásán.

A 2004-ben Európa-bajnok magyar klasszis az élről várhatta a kűrt, azonban a szabadkorcsolyázás során csak az ötödik helyre rangsorolták a bírók, de összesítésben így is második lett. Ezzel az eredménnyel Sebestyén minden bizonnyal kvalifikálta magát a szentpétervári GP-döntőre, amelyre december 14. és 17. között kerül sor.

"Nem azért lettem ötödik a kűrben, mert estem, csak nem csináltam meg mindent, ami a programomban szerepelt, illetve elléptem a tripla Lutzból. Ennek ellenére teljes mértékben elégedett vagyok, hiszen ha az idény elején azt mondják, egyszer-egyszer első és második leszek a GP-n, látatlanban aláírom. Ráadásul erős mezőnyben szerepeltem jól, hiszen olyan klasszisokat előztem meg, mint Jelena Szokolova, vagy a szintén orosz Viktoria Volcskova. Ezzel szinte biztosan ott leszek a GP-döntőn".

Sebestyén korábban, két hete megnyerte a Kína Kupát, most a svájci Sarah Meier előzte meg.

A 12 fős mezőny másik magyar indulója, Pavuk Viktória utolsó lett Moszkvában annak ellenére, hogy a kűrben javított, s 9. volt.
Orosz Kupa műkorcsolya GP-verseny, Moszkva, nők:
1. Sarah Meier (svájci) 159,17 pont
2. Sebestyén Júlia (magyar) 146,75
3. Onda Josi (japán) 143,60
...
12. Pavuk Viktória (magyar) 111,74
Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
6 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
6 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
7 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik