Chappuis az élre ugrott

O.Z. O.Z.O.Z. O.Z.
2006.11.25. 19:33
Címkék
Francia győzelemet hozott az északi összetettesek Világkupa-nyitánya Kuusamoban. A tavalyi szezonban a mezőny legjobb ugrójának nőtte ki magát Jason Lamy Chappuis, ennek köszönhetően márciusban be is gyűjtötte első győzelmét, amelyet most egy újabbal megtoldott.

Természetesen káprázatos – legalábbis az összetettesek között – ugrásainak köszönhetően. A két sorozatból álló síugrást toronymagasan nyerte (137.5 m és 134.5 méteres ugrásokkal).

Vele – úgy-ahogy – csak a finn Anssi Koivuranta tartotta a lépést (136, 120), de a francia előnye így is másfél perc volt Koivuranta és több, mint négy perc a legjobb futók, Hannu Manninen és Sebastien Haseney előtt.

Meglepően gyenge ugrott a német Ronny Ackermann és az olimpiai bajnok osztrák Félix Gottwald is lemondhatott a jó szereplés, mert hat perc hátrányt szedett össze a síugrás után.

Futásban aztán a várakozásoknak megfelelően Manninen, aki az összetett Vk címvédője és a mezőny legjobb futója az élboly után eredt, noha várható volt, hogy Chappuist nem tudja befogni (a tavalyi szezonban 15 km-en átlagosan 3 perccel volt jobb a franciánál), mindenki mást azonban utolért és magával húzta a dobogó harmadik fokára Haseney-t is.

Chappuisnak még az is belefért, hogy az első kör végénél eltévesztette az irányt és 10 méter visszafelé kellett síelnie a pályán, hogy a stadionban megfelelő sávban haladhasson tovább. Ackermann a 9., Gottwald a 13. helyen végzett. A Vk sorozat vasánap sprintversennyel folytatódik.

VILÁGKUPA-VERSENY, KUUSAMO (Klasszikus - 2 ugrás, 15 km):
1. Jason Lamy Chappuis (francia) 40.01.0
2. Hannu Manninen (finn) 19.5 másodperc hátrány
3. Sebastian Haseney (német) 24.0
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik