Sífutás: vérdopping-gyanú

O.Z. O.Z.O.Z. O.Z.
2006.11.17. 14:55
Címkék
Az idei szezonban is ideiglenes eltiltást kap az a versenyző, akinek a vérében a verseny előtt az előírtnál magasabb hemoglobin szintet mérnek a doppingellenőrök.
A regulát már a torinói téli olimpián alkalmazták, februárban összesen 12 versenyző kapott öt napos – gyakorlatilag a versenytől való – eltiltást, mert vérükben a vörösvértesek tömege meghaladta a 16 gramm deciliterenkénti határértéket.

Közéjük tartozott a német Evi Sachenbacher-Stehle (képünkön), aki az egész nyarát azzal töltötte, hogy bizonyítsa: sem ő, sem más a környezetében nem nyúlt tiltott szerhez, nem próbált vérátömlesztéssel manipulálni.

"Határozottan állítom, hogy pályafutásom alatt soha semmilyen tiltott szert, vagy módszert nem alkalmaztam –, jelentette ki a 2002-ben váltóval olimpiai bajnoki címet nyert német. – Bárminek alávetem magam, hogy ezt bizonyíthassam."

Az ötnapos eltiltást a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) úgy kommunikálja, hogy az a versenyző érdekében meghozott döntés.

A FIS annak ellenére – vagy épp azért (?) – nem tesz kivételt Sachenbacherral, hogy a nyáron több terheléses tesztet is elvégeztek rajta, amelyeken a FIS általál delegált szakértő is részt vett. A teszt azt volt hivatott bizonyítani, hogy a versenyző magas hemoglobin szintjének genetikai magyarázata van.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
7 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
7 órája
Ezek is érdekelhetik