Porckorongját azon nyomban műteni kellett

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.12.01. 21:17
Címkék
Férfi korcsolyázókban nem bővelkedik a magyar válogatott keret, így aztán különösen fájó, ha valaki sérülés miatt esik ki a csapatból.
Zákány Bertalan az új szezonban még egyetlen versenyen sem indult, ugyanis szeptemberben iszonyú derékfájdalmak törtek rá. Orvostól orvosig járt, mire kiderült, egy régi sérülés következtében kinövés keletkezett a porckorongján, amit azonnal műteni kell.- Háromnegyed órás műtéten vagyok túl, ami után most lábadozom - mondja Zákány Bertalan több mint két héttel az operációt követően. - Ugyan hat-nyolc hét kényszerpihenőt javasolt a doktor, mivel a porckorongomon lévő kinövés elkoptatta a szalagomat is, aminek idő kell, hogy rendesen visszaépüljön, azért már óvatosan korcsolyázgatok.- Rendes edzésmunkát mikortól végezhet?- Türelmesnek kell lennem, hiszen nincs értelme félig gyógyultan erőltetni a gerincemet. A jövő évi világbajnoki válogatón azért már mindenképpen szeretnék indulni.- Na és az országos bajnokságon?- Arról már lemondtam. Nem is fogok készülni rá, hiszen legnagyobb vetélytársam, Tóth Zoltán óriási fórban van velem szemben.- A programjai azért készen állnak?- Igen, hiszen előzetesen úgy volt, hogy Pozsonyban és Zágrábban is indulok, ám az ismert okok miatt végül mindkettőt le kellett mondanom. A kűrömet végül is átmentettem tavalyról, vagyis a Ronin című film egyik témájára futom, a rövid programom viszont új, de azt is egy filmzenére, a Terminátor harmadik részére koreografálták. Hogy most mennyire mennek az ugrások, arról nem tudok beszámolni, de a nyári felkészülés alapján kijelenthetem, rendben voltak, a szabadprogramba például két tripla Axelt is beterveztünk.- Említette, hogy egyelőre finoman, de azért edzeget. A hangulata már a régi?- Szerencsére a hangulatommal nincs gond. Na és remélem, hamarosan fizikailag is a régi leszek, nagyon sokat pihenek, hogy mielőbb visszanyerjem az egészségemet.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik mezt cserélt Cristiano Ronaldóval az öltöző előtt – videó

Magyar válogatott
16 perce

Marco Rossi: Nem szabadott volna kockáztatni, elkerülhető gólt kaptunk

Magyar válogatott
25 perce

Roberto Martínez: Cristiano Ronaldo csapatkapitányhoz méltó teljesítményt nyújtott

Magyar válogatott
45 perce

Varga kettőt fejelt, Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
50 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
54 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
1 órája

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
1 órája

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik