„Olyan” színésznővel fotózkodott szabadnapján a Patriots játékosa - képek!

Vágólapra másolva!
2011.10.27. 12:26
null
Rob Gronkowski szerint Bibi Jones a király (Fotó: Twitter.com/#!/xxxBiBiJones)
Címkék
Magyarázkodni kényszerült Rob Gronkowski azt követően, hogy ő és a felnőtt filmekben szereplő Bibi Jones is közös fotókat tett ki a Twitter oldalára. Sajnálatos módon ezeken csak a focista látható félmeztelenül.

Rob Gronkowski, a New England Patriots tight end-je – a csapattal együtt – szabadnapjait tölti, a fölösleges órákban pedig igyekszik hasznossá tenni magát, és időt szakítani barátaira. Így találkozott például Bibi Jonesszal is: a szőke hölgyemény elsősorban felnőtt filmekben vállalt szerepekkel szerzett magának hírnevet. Most ő és Gronkowski is kitett Twitter-oldalára két közös fotót, melyek tanúsága szerint a fialok mezt cseréltek – ahogy az sportemberek között a mérkőzés után elvárható.

Az eset után Jones kisasszonynak nyilván nem, ellenben a focistának nagyon is kellett magyarázkodnia.

„Nem tettem semmi olyan, amivel megsértettem volna klubom, a New England Patriots jó hírét, vagy tulajdonosunkat, Robert Kraftot. Ez csak egyszerű, hétköznapi fotók, semmi több. Mostantól pedig csak a Pittsburgh Steelers elleni rangadóról vagyok hajlandó beszélni."

A szőke ciklon egy bostoni rádiónak elmondta, hogy egy közös barátjuk még Arizonában játszott együtt Gronkowskival, innen van az ismeretség. Felmentem Robhoz, hogy szeretnék vele közös fotót csinálni, mire ő mondta, hogy nyugodtan vegyem fel a mezét. Én pedig megkérdeztem, hogy kitehetem-e a képeket Twitterre? Robnak nagyon tetszett az ötlet, mivel nekem több követőm van az oldalon, és így talán neki is lehet pár új rajongója."

Hát, valahogy így történt a dolog...

Lemaradtunk valamiről? (Fotó: Twitter.com/#!/xxxBiBiJones)
Lemaradtunk valamiről? (Fotó: Twitter.com/#!/xxxBiBiJones)
Bibi Jones szokatlanul sok ruhában (Fotó: Topnews.in)
Bibi Jones szokatlanul sok ruhában (Fotó: Topnews.in)
Bibi Jones kedvenc feketéjében (Fotó: examiner.com)
Bibi Jones kedvenc feketéjében (Fotó: examiner.com)
Bibi Jones kedvcsináló ruciban (Fotó: Lumpenov.net)
Bibi Jones kedvcsináló ruciban (Fotó: Lumpenov.net)
Legfrissebb hírek

Két év alatt a semmiből a Super Bowlba – öt-öt kulcsfigura Seattle-ből és a New Englandtől

Amerikai sportok
13 perce

A horvátok és a spanyolok játszanak az ötödik helyért

Vízilabda
17 perce

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
24 perce

Lindsey Vonn bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, de így is indulni akar az olimpián

Téli sportok
52 perce

Milánó 2026: minden eddiginél magasabb a nők aránya a téli játékokon

Téli sportok
55 perce

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
58 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
1 órája

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik