Az amerikai Beckham végre levágatta a haját - fotó

2011.09.29. 18:25
null
Brady rövid hajjal érkezett a sajtótájékoztatóra (Fotók: sports.yahoo.com)
Címkék
Tom Brady, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban vitézkedő New England Patriots klasszis irányítója úgy látszik csak engedélyt kapott brazil szupermodell feleségétől, Gisele Bündchentől a rövidítésre.


Az NFL egyik, ha nem a legnagyobb sztárjának haja 2010 közepe után kezdett el látványosan meghosszabbodni, amely során sokak még Justin Bieberhez is hasonlították az előző szezonban ellenszavazat nélkül a legértékesebb játékosnak (MVP) választott Bradyt.

A jelenleg három mérkőzés után egészen döbbenetes, 1327 passzolt yarddal a ligát toronymagasan vezető (csak az érzékeltetés miatt, a 2. Drew Brees 1059 yardnál tart, és még ő is nagyon bőven megdöntené Dan Marino vonatkozó rekordját, ha a szezon során tartaná az átlagát) irányítónak még tavaly vettették fel, hogy talán a hosszú hajat annyira nem kellene erőltetnie, amire a sztár egy egyszerű „ezt beszéljétek meg a feleségemmel” felelt.

Úgy látszik végre megérkezett az asszonyi engedély, de lehet, hogy csak Brady érezte úgy, hogy újításra van szüksége, ha már a hétvégén 4 interceptiont dobott (az előző idényben 16 mérkőzésen érte el ezt a számot), és a Patriots végül 21–0-ról kapott ki a Buffalo Billstől.


A TÁNC ANNYIRA NEM MEGY NEKI

Rióban így mulatott
Rióban így mulatott
Ilyen is volt
Ilyen is volt
Legfrissebb hírek

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
2 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
16 perce

NB II: Diósgyőri vezetéssel kezdődött a második félidő a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
22 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
26 perce

NB I: Pető góljával gyorsan vezetést szerzett a Paks

Labdarúgó NB I
33 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
51 perce

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
53 perce

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
1 órája