A Juve kapitánya 64 milliót gyűjtött a fukusimai áldozatok megsegítésére

2011.09.14. 12:14
null
Alex a karitatív akció pólójával és a Japán Vöröskereszt vezetőjével (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Címkék
Alessandro del Piero, a Juventus csapatkapitánya szinte a fukusimai katasztrófa másnapján akcióba lendült. A jótékonysági program keretében készített egyedi pólók eladásából több mint 300 ezer dollár gyűlt össze.

A március 11-i, Japán csendes-óceáni partvidékét megrázó 9-es erősségű földrengés, és az azt követő szökőár megrongálta a fukusimai atomerőművet is. A természeti katasztrófa és a nukleáris baleset csaknem 16 ezer emberéletet követelt, és több mint négyezren eltűntek. A tragédia hatására számos nemzetközi szervezet megmozdult, és megannyi civil kezdeményezés is indult a bajba jutottak megsegítésére.

A Juventus csapatkapitánya, a világbajnok Alessandro del Piero nagy tisztelője a japán kultúrának, így egy percig sem habozott gyűjtést indítani a túlélők javára. A kiváló labdarúgó kedden saját honlapján jelentette be, hogy az Ale10friendsforJapan nevű kezdeményezés során, az egyedi logóval ellátott pólók eladásából 303 800 dollár (mintegy 64 millió forint) gyűlt össze.

„Örömmel láttam, hogy az emblémánk szinte napokon belül elterjedt az interneten. Amikor a stadionban vagy Torino belvárosában láttam, hogy mennyien viselik a pólót, tudtam, hogy célt ért a kezdeményezés, működik az összefogás" – írta honlapján Del Piero.

A kapitány szerint nemcsak a számok fontosak, hanem az is, hogy nagyon sokan voltak, akik megértették, hogy népszerűségük révén milyen sokat tudnak segíteni, és csatlakoztak az ügyhöz.

„Gigi Buffon, Francesco Totti vagy Rino Gattuso, hogy csak néhány nevet említsek a legismertebbek közül, sokat segítettek azzal, hogy hordták a pólót, de ugyanilyen fontos minden ismeretlen ember segítsége is."

Ez volt az első eset, hogy az olasz labdarúgók szervezete (AIC), a szövetség, a játékvezetők, valamint a Serie A és B csapatai egy labdarúgó magánkezdeményezése mögé álltak.

„Tudom, hogy ez az összeg csak egy csepp a tengerben, ezért a számoknál sokkal fontosabb az, hogy megmutattuk, milyen kevés kell ahhoz, hogy ennyi ember odaálljon egy jó ügy mögé, és önzetlenül segítsen a bajba jutottakon. Lenyűgöz a japán emberek elszántsága, az, hogy nap nap után újra kezdik a küzdelmet. Megtisztelő számomra, hogy segíthettem!"

Del Piero a sajtótájékoztatón (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Del Piero a sajtótájékoztatón (Fotó: alessandrodelpiero.com)
A sajtótájékoztatón (Fotó: alessandrodelpiero.com)
A sajtótájékoztatón (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Alex Del Piero aláírja a csekket (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Alex Del Piero aláírja a csekket (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Baráti kézfogás (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Baráti kézfogás (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Most tényleg mindenki örül (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Most tényleg mindenki örül (Fotó: alessandrodelpiero.com)
Legfrissebb hírek

A katari döntőben is bíráskodó játékvezető fúj az argentinok első vb csoportmeccsén

Foci vb 2026
22 perce

Három finn csatár marad a Ferencváros jégkorongcsapatánál

Jégkorong
27 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
29 perce

Kajak-kenu Eb: Kőhalmi Emese győzött 1000 méteren, Lucz Anna ezüstérmes lett 200-on

Kajak-kenu
53 perce

Ibrahimovic beszólt az amerikai szurkolóknak

Foci vb 2026
58 perce

Ghánai tiltakozás elutasított vízum miatt

Foci vb 2026
1 órája

Kosárlabda: az idén nyáron ismét bizonyítana az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Eközben Pozsonyban… Yaya Tourét kinevezték a Slovan vezetőedzőjének

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik