Szitává lőve látná egy ellensége a Celtic edzőjét

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 10:03
Címkék
Azok után, hogy a minap levélbombát küldtek neki, most egy közösségi oldalra olyan fotó került fel, amelyen szitává lőve látható a Celtic Glasgow futballcsapatának menedzsere. És ez már nem az első eset.

Vehemens viselkedésével Neil Lennon még annál is több ellenséget szerzett magának, mint, ami a

Vannak, akik nem szeretik (Fotó: Dailymail.co.uk)
Vannak, akik nem szeretik (Fotó: Dailymail.co.uk)

Celtic kispadjának egyébként hétköznapi velejárója. A vörös hajú tréner már tengelyt akasztott egy partjelzővel is (ezért két, majd fellebbezés után további négy meccs eltiltást kapott), a legutóbbi Celtic–Rangers meccsen pedig kis híján összeverekedett a vendégek másodedzőjével, Ally McCoisttal.

Nem csoda, hogy számtalan őszinte gyűlölője van, közülük az egyik küldött neki (és Celtic két vezérszurkolójának) levélbombát kedden. Szerdán pedig egy olyan képet rakott fel Lennon egy mindenre elszánt ellensége, amelyen szitává lőve látható a tréner, a véres mezen pedig a „Dead man walking" felirat olvasható, ami tömör fordításban „halálra ítéltet” jelent. A képet, minő bizarr dolog, eltávolításáig száznál is többen lájkolták. A képet fáradtságos munkával elkészítő felhasználó nem is rejtette véka alá, hogy ez nem csupán egy rossz vicc: „Neil Lennon megérdemelne egy golyót a fejébe” – írta a kép mellé.

Lennon nem egy ijedős fazon, de azért lassacskán el kellene gondolkodnia egy-két dolgon, mert történtek már arrafelé furcsa esetek, egyebek között vele is. Kapott már halálos fenyegetést, amiért protestánsként játszani merészelt a zömmel katolikusok alkotta észak-ír válogatottban – vissza is vonult a válogatott futballtól. 2008-ban összeverték Glasgow-ban, támadói két év börtönt kaptak. Idén januárban pedig pisztolytöltényeket küldtek neki, de a levelet már a postán lefülelték.

Legfrissebb hírek

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
34 perce

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
35 perce

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
1 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
1 órája

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
2 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
2 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik