BAKOS GÉZA 2010.06.14 14:32 Frissítve: 2014.06.15 05:11

Hiába a (h)ősi múlt, a dicsőség elmúlt

A magyar labdarúgás történetének semmilyen komolyabb összefoglalójából nem hiányozhat, hogy az első osztály első bajnoka a futball itthoni meghonosításában élen járó BTC volt 1901-ben. Három évtizeddel később, a profi világ beköszönte után viszont arról olvashattak a sportbarátok, hogy a nagy múltú egylet a gazdasági válság közepette immár az amatőr élvonalból is kiesett, azaz közeledett a vég – hiába az egykori elévülhetetlen érdemek.

A BTC Magyarország első nemzetközi futballmérkőzésén, 1897

A Budapesti TC 1885-ben alakult sportegylet volt, amely tizenkét évvel később meghonosította hazánkban a labdarúgást. Amikor 1897-ben a klub létrehozta futballcsapatát (február), és lejátszotta az első itthoni (május), majd nemzetközi mérkőzését (október), kitört nálunk is a „fociláz". A játék gyorsan népszerű lett, és 1901-ben kiírták az első bajnokságot – ezt nyerte meg a BTC, ahogy rögtön utána a másodikat is.

A csapat a csúcsra többé nem ért fel, de még a tízes ével közepén is többször érmes lett, majd 1924-ben a nagy hármas (MTK, FTC, ÚTE) mögötti negyedik helye már a hattyúdalát jelentette. A következő szezon végén kiesett az első osztályból, egy évre rá pedig az élvonal profi bajnoksággá alakult, ami végleg lezárta a visszautat az ízig-vérig amatőr BTC előtt. Ugorjunk öt évet, amikor is az 1931. június 14-i szomorú fejleményről tudósított a Nemzeti Sport. Mi most az alábbiakban az amatőr bajnokság budapesti első osztályának utolsó játéknapjáról szóló érzékletes beszámolóból, illetve az egylet siralmas sorsát megkapó őszinteséggel boncolgató másnapi írásból szemezgetünk.

„Negyed hat. Az óbudai pálya felett rekkenő a hőség. A Duna vize csábítóan kéklik, szemben a Palatinus strand nyüzsgése látszik, csak éppen a játéktér poros. Mellette a teniszpályákat locsolják – kár, hogy a futballpályára már nem jutott víz. A közönség pedig félelmetesen gyűl, öreg BTC-isták szorongva tippelgetnek: talán sikerül...

Óbuda még annál is nagyobb számban vonult ki és külön értékes része volt a drukkerseregnek a helyi sráchad, amely később éktelen ordítozással igyekezett győzelemre biztatni kedvenceit. Az öltözőkben csendes készülgetések. A BTC-nél elég nyomott a hangulat, a Vívóknál valamivel derültebb. Aztán megjelenik a két csapat, először a BTC (Tempó, gyerekek!), majd a Kerület (Éljen, éljen, éljen!).

Az iram igen nagy (...) A III. ker. TVE (a tabella alján azonos pontszámmal álló Torna és Vívó Egylettel ki-ki meccsre került sor a búcsú elkerüléséért – a szerk.) fölénybe kerül, vékony hangú gyermekkórus bíztatja őket. (...) A félidőben 2:0-nál a boldogságtól sugárzik az óbudai öltöző. A drukkerek megrohannák, ha egy goromba cerberust nem állítottak volna az ajtóhoz. (...) BTC-fölénnyel indul a második félidő. (...). A nézőtéren egy-két incidens, a rendőr csinál rendet. (...)  A 83. percben 3:0-nál végre sikerül a becsületgól. (...) A vége 4:1, a Vívók megmenekültek, a BTC kiesett.(...) (Harsány éljenek hangzanak, a közönség berohan a pályára, minden óbudai játékost gyerekek hada vesz körül. A BTC-nek nincs hangja...)

Kritika: A III. ker. TVE megérdemelte a győzelmet, mert a halfsora összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint az ellenfélé. ... Általában az egész csapat oroszlánként küzdött, a BTC nem tudott vele mit kezdeni."

Másnap a Nemzeti Sport „A BTC, a magyar futball megalapítója" címmel közölt interjú-riportot a jelentéktelenségbe süllyedő patinás egyletről:

„Az a sok BTC-drukker, aki kilátogatott a Nagyszombat utcába, jórészt már csak azért ment ki, hogy elmondhassa majd: »Én láttam az utolsót...«

A levegőben volt a hazai csapat győzelme.

– Pedig a III. ker. TVE is társadalmi egyesület! – mondta egy öreg BTC-ista. – Csak nekik mégis más a helyzetük. A BTC semmi más, mint egy amatőr sportegyesület. Itt Óbudán azért van hinterland (hátország – a szerk.), van egy városrész, melynek az amatőr sportját képviseli és van még egy profi alakulat is. Ezért kell győzniük a Vívóknak.

»Hisz nemrég még bajnok volt a BTC! « – mondta egy drukker keserű gúnnyal.

Nemrég... Csak közben kitört a háború, aztán a forradalom, aztán a kommunizmus, aztán a gazdasági válság, míg végül a BTC a Nagyszombat utca porában búcsút mondhatott az első osztálynak. Kavargó világot élünk, minden, de minden gazdasági fogalmak körül forog. A BTC pedig úgynevezett társadalmi egyesület...

És most? Egy nap telt el és tegnap tettük fel ezt a kérdést Sós Gézának, a BTC főtitkárának. Ő ezt mondta:

– Hogy mi lesz a jövőben? Két felfogás uralkodik a klubban. Az egyik, a reális felfogás, melynek magam is híve vagyok, az, hogy nem érdemes tovább folytatni. Pusztán társadalmi egyesület vagyunk, nem bírhatjuk az iramot a vállalati alakulatokkal. Az idők alaposan megváltoztak  A BTC végeredményben azért alakult, hogy sportolási lehetőséget nyújtson a tagjainak. De elég összekötő kapocs ez már? Elég volt akkor, amikor az ifjúságnak nem voltak állásgondjai. Amikor az, aki dolgozni akart, dolgozhatott nyugodtan. Ettől az időtől már távol vagyunk. Nincs értelme a tovább való szereplésnek.

Ezeken az okokon kívül van még gazdasági nehézség is. A futballszakosztály legalább kétszáz pengőjébe kerül a klubnak havonta. Nekünk van még más szakosztályunk is, és mindegyikben több eredményt tudunk elérni, mint a futballban. Most már nem vonhatjuk el ezt a pénzt a többi szakosztálytól, miközben nem tudunk semmit produkálni. Aki akar futballozni, az még futballozhat majd nálunk, mert pályánk van, labdánk is van, csak éppen a bajnokságért nem tartom érdemesnek játszani.

– És a másik felfogás?

– Annak is van sok híve. Ők főleg azzal érvelnek, hogy a BTC-nek, a labdarúgás magyarországi megalapítójának nem szabad feladnia a harcot. Hogy tekintsük a hagyományokat, és legyen a BTC az utolsó mohikán a pusztuló társadalmi egyesületek között. Ez a szentimentális felfogás – de 1931-ben nem lehet szentimentálisnak lenni!"

A BTC még évekig vegetált, majd a több szakosztályt foglalkoztató „régi vágású" egyesület az új világot hozó, második világháború utáni érában, 1948-ban lehetetlenült el annyira, hogy beteljesedett a sorsa és megszűnt.

 

1961-ben e napon hírügynökségi jelentések számoltak be arról, hogy a néhány nappal utóbb kezdődő athéni NOB-kongresszuson nagy viták várhatók az öttusa és a kajak-kenu olimpiai műsorról való törlése, illetve a röplabda és a cselgáncs felvétele ügyében. Az előbbieket elsősorban az európaiak próbálták a programban tartani a közelgő, 1964-es tokiói játékokon is, míg a gyorsan fejlődő csapatjátékot, illetve a dzsúdót főleg az ázsiaiak – élükön Japánnal – szerették volna az ötkarikás játékok részeként látni. Az ülésen lefolytatott vitán aztán az az álláspont diadalmaskodott, hogy az új sportágak is jöhetnek (a házigazdák éltek is az ezek által kínált éremszerzési lehetőségekkel), és a régiek is maradhatnak. Ez már akkoriban is lényeges volt a magyaroknak, hiszen a kajak-kenu (a 16 addigi dobogós helyezéssel, köztük két arannyal) és az öttusa (hat, illetve három) is fontos szerepet töltött be olimpiai csapatunk előző évtizedbeli produkciójában.

1971-ben e napon az angol Labdarúgó-szövetség (FA) 500 fontra büntette a két évvel azelőtt bajnokságot, ebben az idényben pedig VVK-t nyerő Leeds Unitedet, amely a verdikt értelmében emellett augusztus 14. és szeptember 4. között nem játszhatott a saját pályáján. Az ok: a West Bromwich elleni áprilisi bajnokin a leedsi játékosok segédkeztek a nézőknek benyomulni a játéktérre, ahol aztán együtt tüntettek a rivális javára megadott gól miatt. (Indulatukat nem menti, de magyarázza, hogy végül éppen e meccs 1:2-es eredménye miatt elvesztett két pont hiányzott az aranycsata megnyeréséhez az Arsenallal szemben.)

1981-ben e napon Hongkongban befejeződött az asztalitenisz Mesterek Tornája, amelyen a négyszeres világbajnok Jónyer István bejutott a döntőbe. Ott aztán három játszmában kikapott a korszak legnagyobb sztárjától, az az évi és a következő esztendei egyéni világbajnok kínai Kuo Jao-huától, így másodikként zárt. A másik magyar résztvevő, a szintén klasszis Gergely Gábor a 11. helyen végzett. A bronzérmes a csehszlovák Milan Orlowski, a negyedik a feltörekvő lengyel Andrzej Grubba, míg az ötödik a nagy veterán jugoszláv (horvát) Dragutin Surbek lett, majd mögöttük újabb két európai következett, és csak aztán a további ázsiaiak a 8–10. pozícióban.

1991-ben e napon Birminghamben csaknem egyhangú szavazás eredményeként Budapest kapta meg az 1995-ben esedékes 103. NOB-ülés rendezési jogát. Ez nagy sportdiplomáciai siker, egyúttal majd a Magyar Olimpiai Bizottság megalapításának méltó centenáriuma volt. Hasonló eseménynek korábban csak egyszer, még 1911-ben – Pierre de Coubertin „alapító atya" jelenlétében – lehetett házigazdája fővárosunk, amelynek ezúttal Belgrádot kellett a voksoláson felülmúlnia (és meg is tette fölényes, 71:11-es aránnyal), miután az utolsó pillanatban jelentkező olaszok a szavazás előtt váratlanul mégis visszaléptek. Hogy mekkora rendezvényről volt szó, elárulja: az angliai ülésen 3676 hivatalos képviselő, köztük a média 726 munkatársa vett részt. A számunkra kedvező döntés másnapján Naganónak ítélték oda az 1998-as téli játékokat, míg harmadnap Schmitt Pált beválasztották a végrehajtó bizottságba. Négy évvel később pedig a budapesti kongresszuson nyerte el a 2002-es téli olimpia házigazdai jogát Salt Lake City.

2001-ben e napon döntött az angol Labdarúgó-szövetség (FA): a következő szezon kezdetétől hivatásos játékvezetők működtek a Premier League-ben. Az előző években sokat kritizált bírók profi státusúvá változtatásától a bíráskodás színvonalnak emelkedését, illetve általában a jobb elszámoltathatóságot remélték. A 24 fős elit tagjai nem kerestek rosszul: 33 ezer fontos alapfizetést terveztek számukra, a jó teljesítményért prémium járt, ráadásul megtarthatták eredeti civil állásukat is, ha akarták.