La Liga: a Valencia ikonja a Villarrealban folytatja

Vágólapra másolva!
2020.08.12. 19:34
null
Dani Parejo feladata minden bizonnyal Santi Cazorla pótlása lesz a Villarrealnál (Fotó: Villarreal CF)
Kilenc év után távozik a Valencia labdarúgócsapatától, és – eddigi klubtársával, Francis Coquelinnel egyetemben – a szintén spanyol élvonalbeli Villarrealban folytatja a pályafutását Dani Parejo.


A 31 éves, négyszeres spanyol válogatott középpályás 2011 óta minden sorozatot figyelembe véve 383 mérkőzésen 63 gólt szerzett és 62 gólpasszt adott a Valenciában. Tavaly tavasszal Király-kupát nyert az együttessel. Távozásának hátterében a Valenciát sújtó pénzügyi problémák állhatnak, ugyanakkor a Villarreal ingyen szerezte meg a játékjogát. Parejo – a Marca információi szerint – három plusz egy éves szerződést kötött új együttesével.


A Valenciánál a bajnokság befejezése előtt tájékoztattak arról, hogy a nyáron távoznom kell a csapattól, de az okokról senki sem beszélt. Senki sem mondta el nekem, hogy sportszakmai vagy anyagi szempontból kell elmennem” – nyilatkozta az El Chiringuito Tv-nek Parejo, aki könnyeivel küszködve tette hozzá, idősebb kisfiánál nem is tud elszámolni azzal, hogy klubot váltott.


„Örökké” – így búcsúzott Parejo a Twitter-oldalán a Valenciától


Júliusi cikkünkben már jeleztük, hogy a Valenciánál szinte teljes átalakulás várható a nyáron, az eddigi keretből Ferran Torres (Manchester City) és a súlyos térdsérüléséből lábadozó Ezequiel Garay is távozott már, míg Jaume Costa (Villarreal) és Alessandro Florenzi (AS Roma) visszatértek a kölcsönből anyaegyesületükhöz. Peter Lim tulajdonos a klub irányítása kapcsán rengeteg kritikát kap a szurkolóktól, akiknek egy csoportja Parejo és Francis Coquelin távozása miatt állítólag már demonstrációt szervez a szingapúri üzletember ellen.

A fentebb említett 29 esztendős francia védekező középpályás Parejóhoz hasonlóan a Villarrealban folytatja, az ő szerződtetését szintén szerdán jelentette be az Európa-liga-résztvevő klub. Coquelin négy évre írt alá új együtteséhez.


Legfrissebb hírek

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
8 órája

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

Máris bonyolódik Gyökeres Viktor ügye

Minden más foci
2025.06.11. 08:01

A Barcelonától érkezett védő az Atlético Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:47

Real Madrid: megtartotta első edzését Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.06.09. 17:30

Raphinha lett az idény legjobb játékosa a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.06.06. 15:48
Ezek is érdekelhetik