Barcelona: a francia szélső a Newcastle-ban köthet ki – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.10.21. 15:26
null
Jó igazolás lenne a Newcastle-nak Dembélé? (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United szerződtetné az FC Barcelona francia szélsőjét, Ousmane Dembélét.

 

Egyre inkább hozzászokhatunk, hogy világklasszisokkal boronálják össze a szaúdi kézbe kerülő Newcastle Unitedet. Legutóbb a PSG kapusát, Keylor Navast hozták szóba a „szarkákkal”, most az FC Barcelona francia támadójának, Ousmane Dembélének a nevét olvashatjuk az angol sajtóban.

A Goal értesülései szerint a szélső hajlana is az üzletre, hiszen Katalóniában egyáltalán nem úgy alakult a karrierje, ahogyan azt tervezte – a folyamatos sérülések miatt rengeteget kellett kihagynia az elmúlt években.

Ráadásul Dembélének az idény végén lejár a szerződése a Barcánál, s egyelőre nem sikerült megállapodniuk a feleknek a folytatásról.

A Newcastle állítólag 12.6 millió fontért cserébe egy ötéves szerződést adna a támadónak. Az biztos, hogy a Barca rengeteg bukhat Dembélén: 2017-ben 124 millió fontért szerződtette a Dortmundtól. Az elmúlt négy évben 118 mérkőzésen lépett pályára, összesen 30 gólt szerzett.

A jelenleg kieső helyen álló Newcastle Unitednél már meg is történt az első komolyabb változtatás: közös megegyezéssel szerződést bontott menedzserével, Steve Bruce-szal.

Egyelőre kérdéses, ki veszi át a csapat irányítását: José Mourinho is a jelöltek között volt, ám a „Special One” gyorsan lezárta a találgatásokat.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik