Newcastle: ennyi volt – távozik Steve Bruce a csapat éléről

B. D. K.B. D. K.
2021.10.20. 11:45
null
A továbbiakban már nem Steve Bruce irányítja a csapatot (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Newcastle United közös megegyezéssel szerződést bontott menedzserével, Steve Bruce-szal – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

 

Steve Bruce több mint két év után hagyja el a „szarkákat”, miután a csapatot a mögöttünk hagyott idényekben a 13. és 12. helyre vezette, míg az FA-kupában és angol Ligakupában a legjobb nyolcba – írja a klub, amely kifejezte háláját a 60 éves szakember felé, akinek jó egészséget kívánnak.


„Hálás vagyok mindenkinek a Newcastle Unitednél, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy ezt az egyedülálló futballklubot irányíthattam” – mondta a elköszönő szakember.

„Szeretnék köszönetet mondani a stábomnak, a játékosaimnak és a kisegítő személyzetemnek a kemény munkájukért. Voltak jó időszakok és mélypontok, de ők a legnehezebb pillanatokban is keményen dolgoztak, és büszkék lehetnek magukra” – tette hozzá.

„Ennek a klubnak hihetetlen támogatói vannak, és remélem, az új tulajdonosok lendíteni tudnak a csapaton. Mindenkinek a legjobbakat kívánom!”

A Newcastle következő mérkőzésén Graeme Jones másodedző fogja irányítani a csapatot. Az új menedzser kinevezésén még dolgozik a klub, amely részleteket ezzel kapcsolatban nem árul el.

Fabrizio Romano, átigazolási hírekben jártas olasz újságíró a Telegraph újságírójára hivatkozva idézi a menesztett Steve Bruce-t.


„Azt hiszem, ez volt az utolsó munkám. Ez nagyon, nagyon kemény volt. Hogy soha nem akartak igazán, s érezni, hogy a bukásomat kívánják, azt ismételgetve, csődöt fogok mondani, és hogy haszontalan vagyok, egy kövér ember, aki csak a helyet foglalja, egy taktikailag alkalmatlan káposztafej.”

Legfrissebb hírek

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
19 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2026.11.02. 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2026.11.02. 09:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16