Barcelona: Guardiolának húsvétig döntenie kell; az MU hívja?

Vágólapra másolva!
2010.01.17. 12:58
Címkék
Joan Laporta, a Barcelona elnöke elmondta, mindenképpen szeretné, hogy még húsvét előtt eldőljön, hogy Josep Guardiola meghosszabbítja-e az idény végén lejáró szerződését a katalán csapattal.

A klubvezető azt szeretné, hogy a 2009-ben mindent megnyerő szakember maradjon az edző, de a brit News of the World értesülései szerint a Manchester United felvette a kapcsolatot Guardiolával, akit Sir Alex Ferguson utódjának szeretnének megszerezni.

A lap úgy tudja, hogy a katalán szakember egy ideig Ferguson segítőjeként dolgozna, majd a skót tréner visszavonulásakor átvenné a „vörös ördögök" irányítását.

Legfrissebb hírek

Fogadási botrány rázta meg az NBA-t

Amerikai sportok
34 perce

Harmadik Euroliga-mérkőzését is elveszítette a DVTK

Kosárlabda
34 perce

NS-jótékonyság: beteg gyerekeken segít az olimpiai bajnok vívó

Egyéb egyéni
52 perce

Vannak ferencvárosi szurkolók, akik eljutottak a salzburgi stadionba

Európa-liga
1 órája

Birkózás: Szenttamási Róza bronzmeccses az U23-as vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Szánthó Regő a Zsolna játékosa lett – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Férfi kézilabda BL: Veszprém–Füchse Berlin

Kézilabda
1 órája

Visszavonult a korábbi angol válogatott kapus

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik