Bernd Schustert kirúgták, Juande Ramos lesz az új szakvezető

2008.12.09. 13:06
Címkék
A Marca információi szerint Bernd Schustertől elköszönt a Real Madrid. A spanyol újság és több vezető hírportál szerint Predrag Mijatovics sportigazgató elérte, hogy Ramónn Calderon azonnali hatállyal menessze a német trénert. Juande Ramos lesz az utód.
A Marca és több vezető hírportál szerint a Real Madrid vezetősége azonnali hatállyal menesztette Bernd Schustert.

A madridi csapat nagyon gyenge formában van, a német edző így nagy valószínűséggel előbb vagy utóbb úgyis lapátra került volna.

Végül érdekes módon maga Schuster forgatta meg saját hátában a tőrt.

A napokban ugyanis úgy nyilatkozott, hogy csapatának esélye sincs nyerni az el classicón a Barcelona ellen, ilyet pedig még akkor sem mondhat a „királyiak” szakvezetője, ha a valóban gyengén játszó együttese éppen az éllovas, bombaformában játszó katalánokhoz látogat.

Mijatovics mindent elkövetett azért, hogy Ramón Calderón elnök kirúgja Schustert, küldetése pedig célt ért.

Az utód is ismert: Juande Ramos, a Sevilla és a Tottenham egykori mestere lesz a Real Madrid új vezetőedzője.

A hírt egyelőre nem erősítette meg a királyi gárda, de hivatalos közleményben tudatta, hogy 14 óra 30 prcre sajtótájékozatót hozott össze a Bernabeuban.
Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
47 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
1 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
1 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
1 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatot tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája