Győzött a Nou Campban, és hét ponttal vezet a Real Madrid

Vágólapra másolva!
2007.12.23. 21:04
A Real Madrid idegenben győzte le a Barcelonát, ezzel hét pontra növelte előnyét a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A hazai pályán eddig hibátlan katalánok otthonában Julio Baptista szerezte az egyetlen gólt, a brazil játékos az első félidőben talált be Victor Valdés kapujába.
Julio Baptista gólja döntött
Reuters
Julio Baptista gólja döntött
Julio Baptista gólja döntött
Reuters
Julio Baptista gólja döntött

Az év mérkőzésére készültek Spanyolországban, a második helyen álló Barcelona fogadta az élen álló Real Madridot az El Clásicón.

Míg Bernd Schuster, a vendégek edzője a legjobb csapatát küldhette pályára a Nou Campban, addig Frank Rijkaardnak Lionel Messi sérülése miatt fájhatott a feje. Két másik klasszisát, Decót és Ronaldinhót azonban a kezdőcsapatba jelölte a holland mester.

Az első félórában nagy csata folyt a pályán, de kapura nem voltak veszélyesek a csapatok. A fővárosiak részéről Ruud van Nistelrooy ugorhatott ki egyszer ígéretes helyzetben, és alig lőtt mellé, igaz, a játékvezető lest ítélt.

A 30. percben a kapusok közül Casillasnak kellett először megmutatnia, hogy mit tud, hiszen előbb Eto’o elől kellett bátor kivetődéssel mentenie, de még nem szabadult fel a kapuja, hiszen Iniesta érkezett, ám ő sem tudott a hálóba lőni.

A 35. percben egy jobb oldali beadást követően Ronaldinho állítgatás nélkül lőtt, ám a középre tartó labdát a Real kapusa ki tudta ütni, és mielőtt Deco ismételhetett volna, Ronaldinho már szabálytalankodott Sergio Ramosszal szemben. Igaz, Casillas még a portugál játékos ismétlését is hárította…

Ami nem ment be az egyik oldalon, az gólt eredményezett a másikon. Julio Baptista passzolt Van Nistelrooyhoz, a holland azonnal visszatette a labdát, a brazil játékos pedig hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba. Szépségdíjas volt mind a támadás, mind a találat.

A félidő lefújása előtt Robinho még tesztelte egyszer Valdést, de a kapus elcsípte a labdát a bal alsó sarok elől.

Szünet után az első tíz percben csak Barcelona-lövéseket jegyezhettünk fel, ám egyik sem volt veszélyes: Eto’o labdája a jobb kapufa mellett pattogott el, Iniesta próbálkozása pedig középre ment. A másik oldalon Robinho került helyzetbe, de hiába vitte el Valdés mellett a labdát, kisodródott, és odalett a lehetőség.

Frank Rijkaard az 57. percben Giovani becserélésével próbált javítani csapata támadójátékán. A félidő közepén jórészt a mezőnyben folyt a játék, nem kellett a kapusoknak közbeavatkoznia. Wesley Sneijder ugyan ígéretes helyzetből rúghatott szabadrúgást, ám nem találta el a kaput. A másik oldalon Ronaldinho próbálkozott kapuralövéssel, de nem kellett Casillasnak közbeavatkoznia.

A második félidő addigi legígéretesebb barcelonai helyzete a csereként beállt Giovani nevéhez fűződik, ám a mexikói lövése megpattant egy védőn, és a kapu mellé perdült. A 78. percben Xavi lövésénél már egy komoly védést is be kellett mutatnia Casillasnak, a labda ugyanis a bal felső sarokba tartott.

A hajrára beszállt Bojan Krkic is, és az ifjú játékos nem volt megilletődve, egy remek lövéssel azonnal megkínálta Casillast, aki a helyén volt, és a jobb sarok elől kiütötte a labdát. A 88. percben egy szabadrúgás után röviden fejelték ki a labdát a vendégek, Eto’o azonnal lőtt, ám a kapu felé tartó játékszer Pepéről végül szögletre pattant.

A Real Madrid végül 1-0-ra megnyerte a meccset, és hét pontra növelte előnyét a bajnokságban.

SPANYOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PRIMERA DIVISION), 17. FORDULÓ:


BARCELONA REAL MADRID
Víctor Valdés Casillas
Puyol Sergio Ramos
Márquez Pepe
G. Milito F. Cannavaro
Abidal Heinze
Xavi Sneijder
Yaya Touré M. Diarra
Deco Júlio Baptista
Iniesta Robinho
Eto'o Raúl
Ronaldinho Van Nistelrooy
Vezetőedző: Vezetőedző:
Frank Rijkaard Bernd Schuster

Gólszerző(k): Júlio Baptista (36.)
Cserék: Deco helyett Dos Santos (57.), Puyol helyett Zambrotta (77.), Sneijder helyett Gago (79.), Xavi helyett Krkic (82.), Robinho helyett Robben (85.), Sergio Ramos helyett M. Torres (88.)
Sárga lap: Puyol (28.), Sergio Ramos (45+2.), Milito (68.)

AZ ÁLLÁS:
1. Real Madrid 17 13 2 2 37-14 +23 41
2. Barcelona 17 10 4 3 31-13 +18 34
3. Espanyol 17 9 6 2 26-19 +7 33
4. Villarreal 17 10 2 5 30-24 +6 32
5. Atletico Madrid 17 9 4 4 31-19 +12 31
6. Racing Santander 17 7 5 5 17-19 -2 26
7. Valencia 17 8 2 7 22-28 -6 26
8. Sevilla 17 7 2 8 32-23 +9 23
9. Mallorca 17 5 6 6 26-27 -1 21
10. Zaragoza 17 5 6 6 27-28 -1 21
11. Getafe 17 6 3 8 19-21 -2 21
12. Recreativo Huelva 17 5 5 7 13-20 -7 20
13. Osasuna 17 5 5 7 20-21 -1 20
14. Almeria 17 5 4 8 14-20 -6 19
15. Athletic Bilbao 17 4 7 6 16-18 -2 19
16. Murcia 17 4 7 6 14-20 -6 19
17. Real Betis 17 4 6 7 17-22 -5 18
18. Valladolid 17 4 6 7 21-27 -6 18
19. Deportivo La Coruna 17 4 5 8 16-24 -8 17
20. Levante 17 2 1 14 11-33 -22 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik