„Spanyol megszállás” alá kerülhet május közepén Glasgow

Vágólapra másolva!
2007.04.27. 14:49
Címkék
A mai spanyol médiatudósítások nagy örömmel üdvözölték az Espanyol és az Osasuna tegnapi sikerét, az újságok várakozásai szerint színspanyol finálé következik majd a Glasgow-ban rendezendő döntőben. Még a hispánokat is meglepte azonban az, hogy a pamplonaiak két vállra tudták fektetni a címvédő Sevilla együttesét. A Marca óva inti az Espanyolt és szurkolóit, hiszen 1988-ban, a kétmérkőzéses döntőben már tékozolt el német csapat ellen háromgólos előnyt a csapat, és akkor végül alul is maradtak a barcelonaiak a Leverkusennel szemben.
Csak az Espanyolon múlik, hogy színspanyol döntőt rendeznek-e május 16-án az UEFA-kupában
Csak az Espanyolon múlik, hogy színspanyol döntőt rendeznek-e május 16-án az UEFA-kupában
Csak az Espanyolon múlik, hogy színspanyol döntőt rendeznek-e május 16-án az UEFA-kupában
Csak az Espanyolon múlik, hogy színspanyol döntőt rendeznek-e május 16-án az UEFA-kupában

Szavazás

Ki nyeri 2007-ben az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!
Nem kell különösebb jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, az UEFA-kupa idei szezonjának utolsó mérkőzésén Glasgowban, május 16-án nagy valószínűséggel két spanyol csapat fog megmérkőzni egymással a döntőben.

Az Espanyol sima 3-0-val küldte haza a brémaiakat az elődöntő első mérkőzésén, Hurtado, Pandiani, és Corominas volt eredményes a barcelonaiaknál. A német sajtó már el is temette a Werdert, és a vezetőedző Thomas Schaaf sem lát reális esélyt a továbbjutásra.

A Marca nevű spanyol sportnapilap azonban mégsem szeretne előre inni “a medve bőrére”, s erre jó oka van a spanyol sportújságíróknak: az Espanyolnak már sikerült egyszer eltékozolnia háromgólos előnyt ebben a kupasorozatban, ráádásul 19 évvel ezelőtt a döntőben esett meg ez a szégyen a katalánokkal, és akkor is német csapat, a Bayer Leverkusen volt az ellenfelük.

Akkor a gyógyszergyáriak diadalmaskodtak, miután hazai pályán ledolgozták a hátrányukat, majd tizenegyesekkel kivívták a kupagyőzelmet.

A másik ágon az Osasuna a Reyno de Navarra-stadionban Soldado fejesgóljával kerekedett az andalúzaiak fölé az "odavágón", s valamivel esélyesebbnek látszik a továbbjutásra ellenfelénél. Már csak azért is, mert a látottak alapján bőven elégedett lehet az 1-0-s eredménnyel Juande Ramos együttese.

A baszkföldiek sikere a spanyol médiát is meglepte, könnyen lehet, hogy még az ibériai országban is az FC Sevilla - Werder Bremen döntőpárosítás számított a papírformának.
Legfrissebb hírek

Fucsovics Márton: Igaz, hogy az idősebb generációhoz tartozom, de még mindig itt vagyok

Tenisz
1 órája

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Tizenhét és tizenegy év után lehetne ismét címvédés egyesben a US Openen

Tenisz
1 órája

Fucsovics remekelt a fináléban is, két szettben megnyerte a winston-salemi torna döntőjét!

Tenisz
7 órája

Az elengedés művészete – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
9 órája

NS: Kopasz Bálint immár háromszoros vb-győztes a királyszámban! Rajtol a US Open

Kajak-kenu
9 órája

Mennyi a megyei? – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
9 órája

Vasárnapi sportműsor: MotoGP-futam a Balatonnál, rajtol a US Open

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik