La Liga: Torres marad az Atlético Madridban

2006.07.25. 18:18
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban legutóbb a 10. helyen végző Atlético Madridban folytatja pályafutását Fernando Torres (képünkön). A fiatal csapatkapitány, aki már a spanyol válogatottban is kulcsembernek számít, szabadságáról visszatérve ma sajtótájékoztatón vetett véget a személye körül hetek óta tartó találgatásoknak.

„A vakációm alatt nagyon sok mindent hallottam, olvastam a saját jövőmről kapcsolatban. Roppant megtisztelő volt számomra a Manchester United és az Internazionale ajánlata. Én viszont akkor sem felejtettem el kihangsúlyozni: élő szerződés köt az Atléticóhoz és nem kívánok idő előtt távozni. Döntésemet nem változtattam meg.”

„Nagyon jól érzem magam a klubnál, itt szeretnék még az eddigieknél is sikereket elérni. Sok mindennek volt realitása az elmúlt hetekben, most azonban az valósul meg végül, amely végig a legvalószínűbbnek tűntt: egy szezont még biztosan az Atléticóban maradok.”

Miközben Torres bejelentette maradását, megérkezett a madridiak egyik friss szerzeménye, a portugál válogatott védő, Costinha, aki orvosi vizsgálaton esett át a mai napon. A moszkvai Dinamótól szerződtetett védő elégedett pályafutásának alakulásával és új állomáshelyével, amely szerinte egy igazi „európai nagy klub”. Costinha úgy véli, sok munka és edzés vár rá, hogy bizonyíthassa képességeit. Moszkvában egyedül érezte magát és nyelvi nehézségekkel küzdött, Madridban viszont ez aligha akadályozza meg abban, hogy jó teljesítményt nyújtson.
Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
4 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
9 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
20 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
44 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
52 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája