Női röpi El: sima magyar siker a feröeriek ellen

2024.05.25. 19:22
Simán nyert a magyar válogatott (Fotó: Facebook/Hunvolley)
A magyar válogatott szombaton a papírformának megfelelően simán legyőzte a feröeri csapatot a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, Luxembourgban, így három forduló után is hibátlan.

 

Alessandro Chiappini megfiatalított együttese egy héttel ezelőtt Izlandon a házigazdákat és a letteket múlta felül, így két győzelemmel várta a nyeretlen, de a bosnyákok visszalépése miatt így is 1/3-as mérleggel álló szigetországiak elleni mérkőzést.

Az olasz szakvezető kezdőcsapatában ezúttal olyan röplabdázók kaptak helyet, akik egy hete kevesebbet játszottak - mindez azt jelentette, hogy a hat pályán lévő magyar játékosból négyen is U20-as korosztályúak voltak. Éppen ezért nem is volt meglepő, hogy Tóth Sáráék lassan lendültek játékba: a nyitószett elején egy ideig a feröeriek vezettek, de 15:14-nél is csak minimális volt a magyar előny. Ezt követően azonban elsősorban a hatékonyan támadó, rutinos Kiss Gréta vezérletével ritmust váltott a válogatott, amely végül simán került előnybe.

A mérkőzés további részében aztán már egyértelmű fölényben voltak a magyarok, akik a második játszmában nyolc, a harmadikban tíz pontot engedélyeztek ellenfelüknek, és végül 69 perc alatt győztek. A meccs legjobbja úgy is a 19 pontos Kiss lett, hogy csak az első két szettben volt pályán.

Az Európa-liga kilenccsapatos ezüst divíziójában minden együttes hat mérkőzést játszik három hétvége alatt úgy, hogy kétszer utazik, egyszer pedig hazai pályán szerepel. A magyarok a még egyszer találkoznak a lettekkel, emellett a luxemburgiakkal, valamint a finnekkel játszanak.

A június 9-ig tartó csoportkör után az első két helyen végző csapat vívja az oda-visszavágós finálét június 13-án és 16-án. A sorozat aranyérmese jövőre az arany divízióban szerepelhet.

RÖPLABDA
Női Európa-liga, ezüst divízió, csoportkör
Magyarország–Feröer 3:0 (18, 8, 10)
A legeredményesebb magyar játékosok: Kiss G. 19, Radnai 10

 

Legfrissebb hírek

Várhatóan már nem változik a női röplabda-válogatott kerete az Eb-re

Röplabda
2026.08.06. 14:36

Szerdán sem sikerült a magyar női röplabda-válogatottnak szettet nyernie a belgák ellen

Röplabda
2026.08.05. 21:27

Felkészülési mérkőzésen kikapott női röplabda-válogatottunk Belgiumtól

Röplabda
2026.08.04. 21:10

Kump Alíz: Jobbak vagyunk, mint három éve

Röplabda
2026.07.31. 13:32

Chiappini: Szabadon, eredménykényszer nélkül kell játszanunk

Röplabda
2026.07.30. 17:44

Tóth Fruzsina kihagyja az augusztusi röplabda Eb-t

Röplabda
2026.07.29. 15:50

Női röplabda Eb: nincs meglepetés Chiappini bő keretében

Röplabda
2026.07.24. 12:12

Többet nem szeretne a magyarok ellen meccselni Tóth Gábor

Röplabda
2026.07.17. 11:37