Aschenbrenner háromból három futamgyőzelemnél tart

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2010.05.24. 08:44
Címkék
Aschenbrenner György továbbra is százszázalékos a ralibajnokságban: háromból három futamot megnyert – a hétvégi Salgó-ralit is eléggé kalandos körülmények között. 

Aschenbrenner százszázalékos (Fotó: Szabó Miklós)
Aschenbrenner százszázalékos (Fotó: Szabó Miklós)
Aschenbrenner százszázalékos (Fotó: Szabó Miklós)
Aschenbrenner százszázalékos (Fotó: Szabó Miklós)
Aschenbrenner százszázalékos (Fotó: Szabó Miklós)

Küzdelem volt – férfias.

Annak minden szépségével és izgalmával, parádés végkifejlettel. A Salgó-rali második napján parádés küzdelem zajlott a ralimezőny tagjai között – az első helyért az a három pilóta küzdött, aki a szakaszgyőzelemre is képes volt a verseny során, vagyis Aschenbrenner György, ifjabb Tóth János és Herczig Norbert. (Itt kell megjegyezni, hogy a viadal végén nyert egy szakaszt Bútor Róbert is, méghozzá extrém körülmények között, de erről majd később...)

Két pálya volt vasárnap: a legendás ceredi szakasz (amely a mezőny nagy részének a kedvencévé  vált az elmúlt években) a Super2000-es autóknak feküdt jobban, a kisterenyei körgyorsasági viszont az N-csoportosoknak.

Szóval amit az éllovas Aschenbrenner „kapott" itt, megpróbálta visszahozni amott. Volt olyan állás a nap folyamán, hogy négy másodpercen belül voltak ők hárman, és minden jel arra utalt, hogy az utolsó, a legutolsó gyorsasági szakasz dönt majd a végső győztes kilétéről. Hogy nem így lett, annak prózai oka van: sárga viharjelzés, ami miatt törölték a záró szakaszt.

Előtte azonban még mentek egyet félig esőben, félig jégen, és nagyrészt szárazon.

„Olyan jég volt, hogy a közúton is inkább félreálltak az autók, hogy megvárják amíg eláll, a gyorsasági szakasz elején pedig zuhogott az eső. Az első gumikat intermédiára cseréltük, bár így utólag jobb lett volna, ha nem tesszük, hiszen a pálya nagy része száraz volt" – adott mini időjárás-jelentést ifjabb Tóth, aki rögtön az első kanyarban nekicsúszott a szalagkorlátnak, és kissé átrendezte a Peugeot hátulját.

Ugyanott fogott korlátot Herczig Norbert is, csak neki még a bal hátsó felnijéből is kitört egy darab, úgyhogy defektet kapott. Ezzel dőlt el. Legalábbis az, hogy bár addig egyszerűen zseniális volt Cereden, mégsem tudta győzelemre váltani a gyorsaságát.

„A navigátorom, Baranyai Laci úgy fogalmazott, bár az idén már többször is ott álltunk a győzelem kapujában, a Jóisten egyelőre nem akarja ideadni nekünk a kulcsot" – fogalmazott Herczig, majd hozzátette, kár is a szót szaporítani, hiszen attól a tény még tény marad: iszonyú pechük volt.

S az is tény, hogy ezáltal Aschenbrenner György idei harmadik abszolút bajnoki futamgyőzelmét aratta, vagyis továbbra is százszázalékos. „Asi" a 11 szakasz közül ötöt megnyert, és végül 19.5 másodperccel előzte meg ifjabb Tóthot.

„Örülök a harmadik futamgyőzelmünknek, de ez korántsem jelenti azt, hogy verhetetlen lennék, mivel nagyon kicsik az időbeli különbségek az élmezőny versenyzői között, a szerencse is főszerepet játszik a sikerekben. A megszerzett pontok számán azonban ez nem változtat..." – mondta Asi.

Ami „Janikát" illeti, ő azt mondta, ennyit tudott kihozni magából, ha ennél gyorsabban megy, már irreálisan sokat kockáztatott volna... A kérdés már csak az, vajon mi történik majd a murvás szakaszokon, vajon kik lesznek lépéselőnyben...

A negyedik helyen Turi Tamás érkezett, akit feltartottak a körgyorsaságin, majd megpördült Cereden – a lényeg, nem az ő napja volt, viszont szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat.

Az ötödik helyért folyó  küzdelemből Balogh János egy elektromos hiba miatt szállt ki (pedig már meggyőző előnyt birtokolt), Botka Dávid és Trencsényi József csatájából pedig előbbi került ki győztesen.

A mezőny legszorosabb „befutóját"  Bútor Róbert és Pethő István produkálta – az utolsó, jeges, esős, száraz ceredi szakaszon vitézül teljesítő Bútor a végén egy tizedmásodperccel (!) előzte meg riválisát. Kettejük külön sztorijához tartozik még, hogy nemrég ugyanez volt a felállás, igaz, akkor egy másodperc volt a differencia.

A szoros versenyek korát/évét éljük, ez most már abszolút kétségtelen.   

 

 SALGÓ-RALI
Abszolút végeredmény:1. Aschenbrenner György, Pikó Zsuzsa (Asi Rallye Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:20:08.0, 2. ifj. Tóth János, Tagai Róbert (Peugeot Total Hungária Rallye Team, Peugeot 207 S2000) 19.5 mp h., 3. Herczig Norbert, Baranyai László (Skoda Rally Team Hungary, Skoda Fabia S2000) 35.4 mp h.

ifjabb Tóth János a kezdeti nehézségek után a második lett
ifjabb Tóth János a kezdeti nehézségek után a második lett
Legfrissebb hírek

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
25 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
44 perce

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
57 perce

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egyenlített a Górnik Zabrze a Ferencváros elleni párharcban

Európa-liga
1 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
1 órája

120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea; távozott Tóth Alex török csapattársa – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
2 órája