FFT, V. Sz. 2021.03.02 15:31

FFT: Berlusconi, Balotelli és Boateng összefogott – irány a Serie A!

Silvio Berlusconi 2017-ben megszabadult a Milantól, de a korábbi olasz miniszterelnök nem bírja ki futball nélkül. Három éve vette meg az akkor a harmadosztályban játszó Monzát, amely mostanra alapítása óta először az élvonalba jutásért küzd, hála Boatengnek, Balotellinek és barátaiknak.

 

 

Silvio Berlusconi 2018 szeptemberének egyik napján éppen Milanótól nem messze, Arcoréban ebédelt. A nyolcvanas éveiben járó politikus több mint egy éve adta el a Milant 740 millió euróért egy csapat kínai befektetőnek, miután 31, többségében dicsőséges esztendőn át volt a Rossoneri elnöke. Úgy tűnt, a háromszor megválasztott miniszterelnök végre belefáradt a bunga-bungába.

Aznap azonban vendéget várt: Adriano Gallianit, egykori jobbkezét és vezérigazgatóját a Milannál, nem mellesleg jó barátját. Ebéd közben Galliani elejtett néhány hírmorzsát. Na nem a Milanról, hanem a Monzáról, amelynek magánemberként szurkolt. „Ebéd közben megemlítettem, hogy a Colombo család el akarja adni a klubot – mondta később Galliani. – Semmi másról nem szóltam. Az étkezés végén az asztaltársasághoz fordult és megkérdezte, mi lenne, ha megvennénk a Monzát. Mindenki benne volt. Berlusconi hozzám fordult, és azt mondta: »Adriano, intézd el«. Másnapra megvettem neki a klubot.”

A teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

2021.04.18 19:16:06

Olasz labdarúgás BALÁZS DÁVID KÁROLY

Igazságos döntetlen született – az Inter előnye kilenc pont a Milan előtt.

2021.04.17 23:33:34

Olasz labdarúgás H. D.

Malinovszkij gólja döntött, a sérült Cristiano Ronaldót nélkülöző torinóiak pont nélkül maradtak.

2021.02.28 20:35:43

Olasz labdarúgás H. Á.

Ibrahimovicék akár már a 10. percben 4–0-ra vezethettek volna a Roma ellen, végül „csak” 2–1-re nyertek.

2021.02.21 14:21:28

Olasz labdarúgás H. Á.

Az argentin csatár két gólja után Romelu Lukaku állította be a 3–0-s végeredményt.

2021.02.09 15:27:02

Olasz labdarúgás P. K.

Marco Rossi örülhet, továbbjutottak a torinóiak, és újabb fontos meccsen figyelheti Cristiano Ronaldót.