Benítez: Moratti tehet az Inter bukdácsolásáról

2011.10.05. 19:08
null
Amikor még minden minden rendben volt Rafa Benítez (balra) és Massimo Moratti között (Fotó: Action Images)
Címkék
Rafa Benítez szerint csakis Massimo Moratti a felelős az Internazinale labdarúgócsapatának gyenge idénykezdetéért. A spanyol szakember szerint a fekete-kékek elnöke túl sok hibás döntést hozott az elmúlt hónapokban. Az olasz médiában közben egymás után jelennek meg a hírek az Inter kiszemeltjeiről.

A Giampiero Gasperinit váltó Claudio Ranieri érkezése után az Inter a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is nyerni tudott, legutóbb azonban a Napoli ellen 3–0-s vereségbe szaladt bele hazai pályán. Benítez szerint a csapat körüli felfordulásért csakis az elnök, Massimo Moratti a felelős.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri a Serie A-t?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Amióta távoztam onnan, már a harmadik edzőt fogyasztja a csapat, ami azt jelenti, hogy az elnök sokat hibázik, talán túl sokat is – nyilatkozta a Sky Sportsnak Benítez, aki 2010 nyarán váltotta az Inter kispadján José Mourinhót, de Moratti még karácsony előtt megköszönte neki a munkát, szerinte igazságtalanul. – Az Internél nem megfelelő módon bántak velem. Nem értékelték edzői kvalitásaimat, annak ellenére sem, hogy megnyertük az olasz Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot."

Az 51 éves spanyol edző az Eurosport szakértőjeként elmondta véleményét a Serie A erőviszonyairól is.

„A Juventusnak nagyon jó esélye van megnyerni a bajnokságot. A Milan és az Inter nem kezdte jól a szezont, és nem tűnik olyan versenyképesnek, mint az utóbbi években. A Napolira mindenféleképp érdemes figyelni, az élmezőnyben tanyázik, és a végsőkig harcban lesz majd."

GÖTZE ÉS KUCKA ÉRKEZHET

Claudio Ranieri nagyobb mozgásteret szeretne magának a csapat összeállításakor, különösen a középpályások tekintetében van hiányérzete a kínálattal. A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint az ősz hajú vezetőedző szeretné, ha a Genoa szlovák játékosa, Juraj Kucka már a télen csatlakozna hozzájuk. A 24 éves Kucka az eddigi öt fordulóban rendre végigjátszotta a Genoa bajnokijait, a Lazio ellen pedig győztes találatot szerzett.

 

A Corriere dello Sport szerint egy jóval nevesebb játékosra is kivetette hálóját az Internazionale. A dortmundi Mario Götzéről van szó, akit a nyáron az Arsenal szeretett volna megszerezni, de Arsene Wenger végül Mikel Artétával és Josszi Benajunnal pótolta Cesc Fabregast és Samir Nasrit. Az Internél Wesley Sneijder megfelelő utódát látják állítólag Götzében. Mint ismert, a holland válogatott Sneijdert már a nyáron is hírbe hozták angol – elsősorban manchesteri – csapatokkal, és nem zárható ki, hogy a közeljövőben valóban a szigetországban igazol.

Legfrissebb hírek

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
12 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
26 perce

NB II: Diósgyőri vezetéssel kezdődött a második félidő a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
31 perce

Hatvan százalékból is kihoztam a száz százalékot – Pápai Olivér ifjúsági olimpiai ezüstérmes úszó az NS-nek

Egyéb egyéni
35 perce

Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

Jégkorong
1 órája

Egy légitársaság Cristiano Ronaldo tiszteletére visszavonultatja a 7C ülését

Minden más foci
1 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
1 órája