Del Piero: Lehet, hogy ez az utolsó szezonom

Vágólapra másolva!
2011.09.05. 20:18
null
Del Piero utolsó szezonja következik? (fotó: Action Images – archív)
Címkék
Alessandro del Piero, a Juventus csatára – akit pályafutása végére alighanem jogosan érdemelte ki a legenda jelzőt – novemberben tölti be 37. születésnapját. A torinóiakkal 2012. június 30-ig élő szerződéssel bíró csapatkapitány a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában elmondta, még nem világos előtte, miként alakul a jövője a következő szezon után.

 

„Ez nem napirenden lévő téma – válaszolta Del Piero a kérdésre, hogy lehetséges-e jövő nyáron a visszavonulása. – De tudva, hogy ez is lehet az utolsó szezonom, arra sarkall, hogy kétszáz százalékot adjak bele. Még nem döntöttem el, hogy ez lesz-e az utolsó idényem a Juventusszal vagy más csapattal, de húszévnyi játékkal a hátam mögött biztosan jó lesz visszatekinteni a pályafutásomra.”

GOLFOZÓNAK SEM UTOLSÓ
Nem lehet azt mondani, hogy Del Piero visszavett volna a tempóból, hiszen társaival együtt végigdolgozta a nyarat. Ráadásul pihenőnapjain sem az a lustálkodó típus: hétfői szabadnapján például a Vialli és Mauro Alapítványnak mondott igent, és fogadta el a részvételt a szervezet golftornáján, amelyen a sclerosis multiplex és a rák ellen küzdők számára gyűjtenek az indulók. A Juve-szurkolók által csak Grande Alexként aposztrofált „cséká” pedig úgy tűnik, elütésekben sem tehetségtelen, legalábbis erről árulkodik Facebook-profilja, amelyen azzal dicsekedett, hogy az első szakaszon rögtön birdie-t ért el (az előírt ideálisnál eggyel kevesebb ütésszámmal teljesítette a pályát).
Del Piero amúgy figyelemmel követi a teljes sportéletet, a golf mellett nagy rajongója a tenisznek és az NBA-nek is, honlapján pedig legutóbb a 47 évesen újabb olimpiai részvételt kiharcoló kajakos Josefa Idem nagyszerűségéről írt, a fiatalok és maga számára is példaként állítva.

A világbajnok támadó gyakorlatilag klubszinten is mindent megnyert, amit lehetséges, de a 2006-os calciopoli és a Juve visszasorolása óta nem jönnek a sikerek Torinóban. „A jó eredmények eléréshez sokkal egységesebbnek kell lennünk. Nem mindig igaz, hogy ha jól dolgozol, nyersz; de ha rosszul cselekszel, biztos, hogy nem juthatsz fel a csúcsra” – mondta Del Piero, aki az áldozatot, a felelősségtudatot és a tüzet is hiányolta az elmúlt évek Juvéiból.

Del Piero most abban bízik, hogy az új edző, Antonio Conte gatyába rázza a társaságot. „Conte olyan, mint egy kalapács. Nagyon határozott és világos tervekkel állt elő. A cél érdekében tégy meg mindent! Nála ez a szabály” – mondta a korábbi csapattársról a „zebrák” tízese.

A torinói vezetők sokat várnak az új stadiontól, Del Piero szerint azonban a legfontosabb, hogy a Stadio delle Alpi szellemiségét is megőrizzék benne. „Remélem, hogy az új stadionban egy különleges összefonódás alakul ki a játékosok és a szurkolók között, ez nekünk is segítő kezet adhat. Ha a közönség lesz a tizenkettedik emberünk, képesek leszünk átlépni a határainkat. Remélem, hogy az új aréna képes lesz felvenni a Stadio delle Alpi győztes energiáját – ez az, amiben mindannyian bízunk.”

Az új Juventus Arenát csütörtökön vehetik először birtokukba a Juve-rajongók, a Notts County elleni felkészülési mérkőzésen. „Nagyszerű, hogy új stadionról beszélhetünk – mondta az arénáról Andrea Agnelli, a Juventus elnöke. – Ezzel új korszak kezdődik, és büszkék vagyunk rá, hogy véghezvittük ezt a beruházást. Hittünk benne, és ez nagy előnyt jelent nekünk a következő öt-hat évben.”

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Paks–FTC az NB I-ben, Győr–FTC a női kézi NB I-ben, magyar–német a hoki-vb-n

Minden más foci
5 órája

A Paks főleg Varga Barnabásra figyel; Wladár: Mi vagyunk a magyar sport aranytartaléka

E-újság
5 órája

Hajrában szerzett góllal a Sunderland került előnybe a Championship-rájátszás elődöntőjében

Angol labdarúgás
6 órája

A Milan fordított, és legyőzte a Bolognát

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Nagyon magas volt a fű

Labdarúgó NB I
6 órája

Nagy lépést tett az alsóház megnyerése felé a DEAC a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
6 órája

Rendkívül fordulatos meccsen a csehek legyőzték Svájcot a hoki-vb magyar csoportjában

Jégkorong
6 órája
Ezek is érdekelhetik