A Liverpool megegyezett a milánóiakkal Aquilaniról - hivatalos

2011.08.25. 18:42
null
Aquilani a Milanban folytatja karrierjét (Fotó: Action Images)
Címkék
A Liverpool hivatalos honlapján bejelentette, hogy megegyeztek Alberto Aquilaniról az olasz bajnok Milannal. A játékos egy évre kerül kölcsönbe az olaszokhoz.

 

Alberto Aquilani ismét olaszországi szezonra készülhet. A Liverpool középpályása, azután, hogy az előző szezont a Juventusban töltötte, most a Milanhoz kerül kölcsönbe. A Pool hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyeztek az olasz csapattal a középpályás átigazolásáról.

Aquilani egy évre kerül kölcsönbe az olasz bajnokcsapathoz, amelynek elővásárlási opciója lesz rá. Angol sajtóhírek szerint olyan kitétel is került az olasz kölcsönszerződésébe, hogy ha 25 meccsen játszik a következő szezonban, a Milannak kötelezően meg kell őt vásárolnia.

A 27 éves középpályás 2009-ben a Romától igazolt a Liverpoolba, elméletileg az akkor a Real Madridhoz távozó Xabi Alonso pótlására. Sérülése, majd gyenge formája miatt azonban nem tudott meghatározó játékossá válni a „vörösöknél".

A szezon előtt Kenny Dalglish, a Liverpool menedzsere úgy nyilatkozott, hogy bár örül, hogy Aquilani a keret tagja, de rengeteg középpályása miatt nem biztos, hogy elég játéklehetőséget tudna neki biztosítani.

Olasz sajtóhírek szerint Aquilani a 14-es mezszámot kapja új csapatában, s szezononként kétmillió eurót keres majd.

Legfrissebb hírek

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
2 perce

NB I: megbízott edzővel próbál javítani az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
3 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
10 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
16 perce

Nyílt vízi úszás: Betlehem Dávid ezüstérmes 3 km-en a cancúni vk-viadalon

Úszás
22 perce

Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

Röplabda
32 perce

Román Superliga: kevés helyzet, nulla gól Csíkszeredában

Minden más foci
32 perce

Cselgáncs: hetedik helyen végzett a magyar válogatott a vegyes csapat Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
59 perce