Kecskemét: Gyurcsóra számít a Videoton, nem tér vissza a KTE-hez

Vágólapra másolva!
2012.01.30. 10:04
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskemét hivatalos honlapján tette közzé, hogy az ősszel kölcsönben a KTE-nél játszó Gyurcsó Ádámra számít a Videoton, így a támadó a fehérváriaknál marad a tavasszal.

A kecskeméti játékosok egyébként ma kora reggel indultak el a horvátországi edzőtáborba, a csapattal tartott a Ferencvárostól szerződtetett Csizmadia Csaba, és a szerződését most aláíró Borszéki Csaba és Balog Marcell is.

Koszó Balázs azonban nem tartott az együttessel, mivel sérüléssel bajlódik, és várhatóan csak az orvosi kezelések után indul útnak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS – KECSKEMÉTI TE
Érkezett: Balog Marcell (Ceglédi VSE – kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (Dunakanyar-Vác), Tököli Attila (ZTE – kölcsönből vissza), Csizmadia Csaba (FTC)
Távozik/szabadon igazolható: Gyurcsó Ádám (Videoton – kölcsönből vissza), Kelvin Maynard (holland, ?), Igor Pisanjuk (kanadai-ukrán, ?), Szinisa Radanovics (szerb, ?), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Simon Attila (Siófok), Jovica Stokic (bosnyák, ?), Urbán Gábor (?), Urbán Pál (Mezőkövesd – kölcsönbe?), Foxi Kethevoama (közép-afrikai, Metz – Franciaország?)
Akivel tárgyalnak: Vaskó Tamás (Videoton)

 

Legfrissebb hírek

A rossz idő sem szegte kedvét a sportolni vágyó fiataloknak az EFOTT-on

Egyéb egyéni
18 perce

Vizes vb: spanyol siker a mieink csoportjában a férfi vízilabdatornán

Vizes vb 2025
24 perce

Enzo Fernández szerint „veszélyes” hőségben játszanak a klub-vb-n

Klub-vb
37 perce

Vízilabda-vb: Magyarország–Ausztrália

Vizes vb 2025
49 perce

Vizes vb: a doppingellenőrök a kínai és az orosz versenyzőket ellenőrizték a legtöbbször

Vizes vb 2025
53 perce

Várkonyi Bence: Úgy néz ki, valamit jól csinálunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Öttusa: Remek érzés megélni a fejlődést – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
1 órája
Ezek is érdekelhetik