NFL: a Pats-irányítója a Coltsnál, Osweiler újra Denverben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.04. 16:26
null
A két csereirányító közül meglepő módon Jacoby Brissett (jobbra) távozott New Englandből (Fotó: CBS Boston)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) elérkezett az 53-as, végső keretek kialakításának határideje. Az utolsó órákban rendkívül aktívak voltak a csapatok – több meglepő döntés mellett érdekes cseréket bonyolítottak le a stábok.

 

A nap talán legérdekesebb cseréjét a címvédő Patriots hajtotta végre, amely ismét a rivális Indianapolisszal ütött nyélbe egy üzletet: a Hazafiak megkapták a Colts által a 2015-ös börze első körében kiválasztott Phillip Dorsett elkapót, cserébe odaadták a Csikóknak Jacoby Brissett irányítót.

A bajnok emellett elengedte szélső hátvédjét, Justin Colemant a Seahawkshoz, majd onnan érkezett az irányítósiettető Cassius Marsh – a New England összességében egy 5. körrel lett szegényebb a két üzletet követően. A Patriotshoz szerződött még Johnson Bademosi is, ő érte egy 6. kört kapott a Detroit.

A Seattle emellett a Jetscel is cserélt, Sheldon Richardsonért egy 2. körös választási jogot és Jermaine Kearse elkapót küldték a Halászsasok New Yorkba – emellett a két gárda elcserélte egymással a saját 7. körét, amely minden bizonnyal a Seahawks számára lesz kedvezőbb végül. A 2013-as szezon legjobb újonc védőjének megválasztott Richardson esetében nincs kérdés a tehetségét illetően, az már nagyobb problémát jelenthet, az előző két évben egyaránt volt eltiltása, és bármikor kaphat egy hosszabb „pihenőt” is.

A Steelers is megvált egy elkapójától, és odaadta a Brownsnak Sammie Coatest és egy 2019-es hetedik körös picket, cserébe pedig kapott egy 2018-as hatodik körös választási cetlit. A Pittsburgh Ross Cockrell cornerbackhez sem ragaszkodott, mindjárt el is küldte a védőt a Giantshez, az ellenérték egyelőre ismeretlen 2018-as választási jog. Érkező is volt ugyanakkor, J. J. Wilcox egy 2019-es hetedik kör mellett, egy 2018-as hatodik körért cserébe jött a Tampa Baytől.

A Baltimore is bizniszelt – Luke Bowanko érkezett Jacksonville-ből, azt viszont nem hozták nyilvánosságra a csapatok, hogy a Jaguars mit is kapott.

A keretszűkítésnél természetesen a fontos kivágások sem maradhattak el: a Denver Broncos megköszönte a háromszoros Pro Bowl-szereplő T. J. Wardnak az eddigi szolgálatait. A söprögető sokáig nem is volt állás nélkül, a Tampa Bay Buccaneers ugyanis három évre szerződtette.

Brock Osweiler ismét Denverben (Fotó: Sports World Report)
Brock Osweiler ismét Denverben (Fotó: Sports World Report)

 

A Minnesota Vikings megvált Alex Boone támadófalembertől, a Cardinals pedig a korábbi első körös irányító siettető Jarvis Jonest küldte el. A Browns kirakta keretéből a 2016-os szezon előtt a Houstonnal 72 millió dolláros szerződést aláíró Brock Osweilert, akit a Texans ugyebár egy borzalmas idény után elpasszolt Clevelandbe.

Osweilert azóta szerződtette az a Broncos, amelynél az irányító karrierje első négy évét töltötte.

A Seahawks Ahtyba Rubint, a Bears Victor Cruzt, míg a 49ers Jeremy Kerleyt küldte el.

A liga négy meccsre eltiltotta Willie Sneadet, de a Saints elkapója végül csak három meccsről kénytelen kiülni.

A Dolphins négy évvel hosszabbított T. J. McDonalddal, a söprögető 24 millió dollárt kereshet.

Holt szezon 2017: edzőváltások, átigazolások, hosszabbítások

NFL 2017, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2017. 9. 8., 2.30 New England Patriots–Kansas City Chiefs
2017. 9. 10., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2017. 9. 10., 19.00 Chicago Bears–Atlanta Falcons
2017. 9. 10., 19.00 Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
2017. 9. 10., 19.00 Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2017. 9. 10., 19.00 Detroit Lions–Arizona Cardinals
2017. 9. 10., 19.00 Houston Texans–Jacksonville Jaguars
2017. 9. 10., 19.00 Miami Dolphins–Tampa Bay Buccaneers
2017. 9. 10., 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders
2017. 9. 10., 19.00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles
2017. 9. 10., 22.05 Los Angeles Rams–Indianapolis Colts
2017. 9. 10., 22.25 Green Bay Packers–Seattle Seahawks
2017. 9. 10., 22.25 San Francisco 49ers–Carolina Panthers
2017. 9. 11., 2.30 Dallas Cowboys–New York Giants
2017. 9. 12., 1.11 Minnesota Vikings–New Orleans Saints
2017. 9. 12., 4.20 Denver Broncos–Los Angeles Chargers
A TELJES MENETREND ITT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik