SZ. R. 2021.05.07 21:49 Frissítve: 2021.05.07 23:18

Bayern: nem fognak nagy költekezésbe a nyáron

A Bayern München elnöke, Herbert Hainer a Bild podcast adásában mondta el, hogy nem fognak drága igazolást végrehajtani a nyáron. A klub első embere elárulta, hogy mindez a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetnek köszönhető.

Herbert Hainer kijelentette, hogy nem igazolnak a nyáron drága játékost. (Fotó: AFP)

 

Nem fogunk drága játékost igazolni. Nagyon erős, fiatal csapatunk van hatalmas lehetőségekkel, így nem félek. Nincs szükségünk drága igazolásra” – jelentette ki Hainer az interjúban.

Az elnök mindemellett elmondta, nem titok az, hogy a járványhelyzet a Bayern Münchent is nehezen érintette és körülbelül 150 millió euróval volt kevesebb a bevételük 2020 márciusa óta.  Hozzátette, hogy szeretnék, hogy a Bayerné legyen a legjobb keret, de a realitáshoz az is hozzátartozik, hogy ezt finanszíroznod is kell.

A Bayern München így sem panaszkodhat a költekezés terén, hiszen nemrégen jelentették be, hogy a következő idénytől a RB Leipzig vezetőedzője, Julian Nagelsmann veszi át a klub irányítását, aki körülbelül 25 millió euróba került a csapatnak. Mellette a bajorok már korábban megszerezték Dayot Upamecanot, akiért 42.5 millió eurót fizet a gárda.


2021.06.07 17:55:43

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

„A támadóharmadban bárhol bevethető, mindig meglepi a védőket váratlan megoldásaival.”

2021.05.27 23:34:16

Német labdarúgás BABJÁK BENCE

NS-VÉLEMÉNY. El is érkeztünk a Dárdai-jelenség kulcsához.

2021.05.25 23:33:11

Német labdarúgás MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nálunk nem a szakmai vonulat, hanem az eredmények döntöttek búcsúról, érkezésről.

2021.05.22 15:18:45

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A félidőben még a tartalékos berliniek vezettek, de végül vereséggel zárta az idényt Dárdai Pál csapata.

2021.05.22 15:03:31

Német labdarúgás K. T. I.

A Bayern Münchenhez távozó Julian Nagelsmann idegenbeli vereséggel búcsúzott el a lipcsei csapat kispadjától.