Hornyák Zsolt végre a családjáé; Fodor Csengéék már nagyon várják a négyes döntőt

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2025.05.28. 23:29

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 


„Kedd délutántól teljesen a családomé vagyok. Végre a kislányommal, Szófiával lehetek. Most is megyek érte fél négyre az iskolába” – mondta a lapunknak adott interjújában Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője, aki ezüstéremig repítette a csapatot az OTP Bank Ligában, mindössze három ponttal lemaradva a Ferencváros mögött. Az 52 esztendős tréner elárulta: a nyári szünetben Ciprusra utaznak, a sziget az egyik kedvenc helye, annak idején játszott egy idényt a Pafoszban. „Élvezem az ottani laza életet, ahogy a falvakban még a mai napig a ház előtt a padon üldögélve árulják portékáikat az idősek, vagy hogy a helyiek délutánonként tudnak pihenni, kikapcsolódni egy-két órát” – tette hozzá a szakember, aki arról is őszintén beszélt, szerinte hol úszott el az aranyérem megszerzésének lehetősége.

Magyar bajnokként és a sorozat címvédőjeként várja a Bajnokok Ligája négyes döntőjét a győri női kézilabdacsapat. Az ETO balszélsője, Fodor Csenge szerint „az utóbbi mérkőzéseken jó formát mutattunk, szeretnénk, hogy kitartson. A hangulat nagyon jó, mindenkin látom, hogy nagyon várja a BL final fourt.” Saját teljesítményéről azt mondta, „nagyon fiatalon kerültem Győrbe, de mindig tudtam, hol a helyem, kitartóan dolgoztam azért, hogy évről évre ebben a csapatban szerepelhessek. Ahogy az ember növi ki magát, érzi, hogyan változik meg a szerepe. Így vagyok én is, az öltözőben lelkileg, a pályán a teljesítményemmel tudok sokat segíteni, aminek örülök. Mentálisan sokkal erősebb játékosnak érzem magam, mint az idény elején.” Szerinte a BL-elődöntőben lélektani előnyt jelent, hogy ebben az idényben már kétszer is megverték az Esbjerget.

Hivatalosan is bejelentette játékoskeretét a következő idényre a 2024–2025-ös évadot bronzéremmel záró NKA Universitas Pécs női kosárlabdacsapata. A Magyar Kupában idén szintén harmadik helyezést elérő baranyai együttes legnagyobb igazolása az Euroliga-győztes, Európa-bajnoki negyedik magasbedobó, a Sopron Baskettől megszerzett Varga Alíz, aki 2019 óta játszott az idei fináléban 1–2-ről fordító bajnokcsapatban. „Elég régóta voltam Sopronban, új csapatot, várost szerettem volna kipróbálni, s úgy érzem, szükségem van új impulzusokra is – mondta a váltás hátteréről a Nemzeti Sportnak a 186 centiméter magas, 24 éves magasbedobó. – Szeretnék több lehetőséget kapni, más helyzetbe hozni magamat, főleg mert az előző év kevésbé sikerült. Eleinte külföldben is gondolkodtam, de aztán úgy ítéltem meg, hogy jobb lenne még egy évet Magyarországon játszani.”

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Kézi-vb: jönnek a románok!; Gasper Okorn: Nem számolgatunk…

E-újság
9 órája

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
12 órája

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
2025.12.01. 23:40

Talpra állt a Fradi és a Liverpool; Továbbra is térképen a magyar short track!

E-újság
2025.11.30. 23:45

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik; Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

E-újság
2025.11.29. 23:55

Két meccs az élet – bajban lehet Arne Slot; Vámos Petra: Ugyanúgy fontos, hogy élesek legyünk!

E-újság
2025.11.28. 23:55

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47
Ezek is érdekelhetik