PSG: szerződtették az Eb-ről lemaradó francia támadót

Vágólapra másolva!
2016.07.01. 14:39
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő Paris Saint-Germain hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött Hatem Ben Arfával.

A tizenötszörös francia válogatott játékos a PSG első nyári igazolása, egyben a frissen kinevezett vezetőedző, Unai Emery első szerzeménye is.a frissen kinevezett vezetőedző, Unai Emery első szerzeménye is.

Ben Arfa a 2015–2016-os szezonban robbant be újra a köztudatba, miután a Nice-ben 34 mérkőzésen tizenhét gólt és hat gólpasszt jegyzett. Ennek ellenére csak a tartalékok között kapott helyet Didier Deschamps-tól, a francia válogatott szövetségi kapitányától, így lemaradt a hazai rendezésű Európa-bajnokságról.

„Nagyon büszke és boldog vagyok, hogy a PSG-hez szerződhettem – mondta Ben Arfa a bemutatása után. – A Paris Saint-Germain mindig különleges csapat volt számomra, így gyerekkori álmom vált valóra, hogy az együttes mezét viselhetem a Parc des Princes-ben. Mindent beleadok majd, hogy a szurkolók büszkék lehessenek. Végül szeretnék köszönetet mondani a Nice-nek, amelytől új esélyt kaptam, hogy megmutassam, mire vagyok képes a pályán, és amelynél újra élvezni kezdtem a labdarúgást.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik