N. PÁL JÓZSEF 2021.02.21 23:12

Futballtörténet? – N. Pál József publicisztikája

 

A focihoz mindenki ért, illetve mindenki, akit e játék fogva tart. Ám a futball olyannyira érzelmektől meghatározott, hogy a maga „tudásában” bármely rajongó magabiztossá lesz az átélt vagy átélni vágyott pillanat nyomvonalán, s felismeréséhez ragaszkodik mindenáron – a következő mérkőzésig biztosan. Ezért a lét e részét vitathatatlan „tudománnyá” emelni nem lehet, ha akadnak elszánt, életüket erre áldozó – hatalmas információmennyiséget a fejükbe szorító – lelkek, akkor sem. Senki soha nem fog olyan mindent elrendező koncepcióegyüttest alkotni, se rövidebb (egy meccs után), se átfogó összefüggéseket leíró hosszabb távon, ami támadhatatlan, ami majd mindenkinek megfelel. A foci épp ettől örök és csodálatos!

Jonathan Wilson, az angol futballszakíró mégis ezzel próbálkozik, s vallom (könyvei jó része magyarul is megjelent), érdemes nagyon komolyan venni őt. Futballforradalmak című munkáját elsősorban, bár hogy e taktikaifolyamat-történeti munka mindent törvényszerűséggé lenne képes emelni, nem gondolom. S nem gondolom legutóbbi kötetéről sem ezt.

Szóval a szinte futballszakos sztárszerzővé avatott Wilson oly határozott kijelentésekkel él, ami a magyar szívnek különösen kedves lehet. Már a könyv alcíme – Amikor még mi (így szól a – nyilván nem az írótól származó – fordítás!) tanítottuk focizni a világot – is beszédes. E fordulat futballöntudatunk integráns része volt valamikor, ám ily egyértelműen külhoni szaktekintélytől aligha hallottuk még. Nem kevesebbet állít, mint hogy e játékot a britek terjesztették el ugyan, ám fejlődését – négy évtizeden át – a magyarok határozták meg, a húszas évektől kirajzott diaszpórának köszönhetően mindenekelőtt. A kezdőpont Jimmy Hogan MTK-edzősége (1916-tól), a végpont meg 1956, e hosszú kor csúcsának, az Aranycsapatnak a szétesése, a folyamat megszakadása volt. Mert mi is történt a két évszám között a szerző szerint? Állítja: a húszas években virágzó futballkultúra volt Budapesten, s a világ tanítómesterei ebből rajzottak ki aztán. Weisz Árpád, Kertész Géza, Tóth-Potya István és Erbstein Ernő az olasz játék felfuttatásának tevékeny részese volt, Kürschner Izidor, a Konrád testvérek és Schaffer Alfréd pedig a német labdarúgókultúrát termékenyítette meg. Aztán a Dél-Amerikáig jutó Hirschl Imre az argentin, Kürschner meg a brazil futballt „változtatta meg örökre”, előbbi a Penarol edzőjeként az 1950-ben vb-győztes uruguayi válogatottat is összerakta lényegében, sőt – bár megfúrták a tervet – még szövetségi kapitánynak is neki kellett volna akkor lennie. Kürschner vetése – a Sao Paulónál dolgozó Guttmann Béla 1957-es „utógondozásával” – meg a Pelét is fölavató 1958-as vb-n érett be igazán, s e trendet Guttmann a Benfica két BEK-diadalával (1961 és 1962) betetőzte szinte. Majd – a cateneccióval és a holland totális futballal – a modern labdarúgás ideje jött, de e versenyben már lemaradtunk mi, magyarok.

Jelzem, ez csak az utolsó lapokon is megerősített „fősodor”, hiszen – Pozsonyi Imrén, Östreicher Emilen, Bukovi Mártonon, Czeizler Lajoson vagy az itt osztrákként jelölt Dombi (Kohn) Richárdon (bajnok lett a Bayern Münchennel!) át – rengeteg név és történet esik szóba még. Wilson hosszabb távra szóló koncepcióalkotó képességét megejtőnek tartom, ismereteinek bősége előtt meg kifejezetten hódolok, új kötetét lapozva mégis gondolkozóba estem én.

Állítását, amely szerint egy csapat, egy edző (s szerintem egy játékos) nagyságát nem a sikerek, a trófeák – s főleg nem az ilyen-olyan „statok” – száma, hanem a játékra gyakorolt, aztán már megkerülhetetlen hatása adja elsősorban, magam is gyakran hajtogatom. Még látványosan „nagy levegőjű” – így is, meg úgy is vitára ingerlő – kijelentéseitől (az 1958-as, az 1970-es brazilokig Kürschnertől Guttmannon át egyenes út vezetett; az Erbstein-féle Torino a holland totális futball előzménye volt, stb.) sem idegenkedem, hiszen én is hajlamos vagyok ilyesmire, de a koncepció mélyrétegét adó világ- és történelemkép az, ami most jobban érdekel.

Mondom, a témaválasztás megtisztel, s az egykori magyar futballnak – illetve hatásának! – ily magasra emelése is. Wilson e játék nemzetközi históriájában oly otthonosan jár-kel, mint egy számára tökéletesen ismerős óriásrengetegben, de vajon a magyar történelem – s benne labdarúgásunk – belső mozgásának törvényeit mennyire ismeri, ismerheti, ez a kérdés. Mert ez az, ami – honi szemmel – részint meglehetősen vázlatos (s nem a részletezést kérem számon persze), részint jól kivehetően sematikus, főleg az 1920 utáni évek bemutatásakor. Látványos – Davis Bailey Az Aranycsapat című könyvének első kiadásához hasonlatos – melléfogásokat nem követ el a szerző, állításai csak zavaróak inkább. Néhány példa: a Vörös Hadsereg nem 1944 szeptemberében lépett Magyarországra, Horthy nem október 15-én kért fegyverszünetet, a húszas évek elején nem volt még rádió, amit meg 1956 forradalmáról – az erősen baloldali Bill Lomax 1976-os könyve alapján – fölvázol, jobb elfelejteni. Ahogy mosolyogtató állítását is, amely szerint Kubala László pár hete szült felesége – csecsemőjét autógumin tolva – a hideg Dunát átúszva menekült 1949 tavaszán. Fölöttébb „elnagyolt” az 1954-es világbajnokság történetének leírása is, azt ellenben, hogy labdarúgásunk hanyatlása – metaforikus értelemben legalábbis – Puskás NSZK elleni sérülésének pillanatában kezdődött, találó fordulatnak vélem (ilyen határozottan erről eddig csak Borsi-Kálmán Béla fogalmazott), ám nem ez most a lényeg.

Hanem az, hogy a szerző történelmünkben a demokráciadeficitet, a kirekesztő, az antiszemita hajlamok folyamatos jelenlétét sejdíti alighanem, s – nem állításokkal ugyan – még futballunk históriájában is tetten érhetőnek gondolja ezt. Azt, hogy az 1956-os felkelők műveletlenek, durvák és „gyakran” antiszemiták voltak, nyilván e gyanú idézteti (egyetlen mondatként Bill Lomaxtől!) vele, s ezért lesz a könyv végére érve föltűnő, hogy az 1919–20-ban kezdődő kirajzás általa méltatott alakjai kapcsán a zsidó származást és sorsot mindig súllyal hozza szóba. Nem baj ez persze (az 1920 és 1945 közti időnek az antiszemitizmus is sajátja volt, s többek – de nem a többség! – elmenetelének ez is része lett), ám ekként a szerző futballkoncepciójára a maga történelemszemlélete is alapos befolyással lesz kivédhetetlenül. Mintha labdarúgásunk itt példátlanul magasra emelt rangja a honi körülmények, az akkori és az 1945 és 1956 közti magyar história ellenében, szinte kizárólag az innen elmenekülőknek köszönhetően alakult volna ki! Messziről vagy magasról nézvést így is(!) tűnhet ez, elismerem, ám a belső sodor történetének természete bizony homályba vész. Hogy „Magyarország futballnagyhatalmi státusza” – a húszas évek második felében is! – „egyértelműen megmaradt” (a szerző szavai), csak ilyen hozzáállással lehet mondani (hacsak nem arról van szó, hogy továbbra is ontottuk a külföldnek az edzőzseniket!), hiszen – Fradi-diadal Uruguayban ide, két KK-győzelem oda – eredményeink meglehetősen ingadozók voltak általában, s azok lettek – az 1938-as vb-ezüst ellenére – a harmincas években is. Aztán meg: az Aranycsapat csodájában – ami e folyamat csúcsa lett a könyv szerint! – az említett trénerek külhoni hódításának (jó, Bukovi kivételével) vajha mekkora része volt?

Nem arról volt-e szó inkább, hogy ama csapat egy ádáz vita (a „rendszervita”) gordiuszi csomóját átvágva, a kérdést meghaladva, a honi tradíciók(!) javát megújítva vágott az élre akkor, mintát adva évtizedekre előre a világnak – például Jonathan Wilson hazája futballjának is? Hogy nem végpont, hanem kezdőpont (vagy az is!) lett a gárda játéka, a modern futball (egyik) lehetséges kezdőpontja tehát. Lehet, hogy éppen Puskásék nélkül nincsenek Peléék, nincsenek a hollandok, nincs a Cruyff-féle, meg a Guardiola-féle Barcelona sem?

Lehet, ama csapattal nem befejeződött, hanem elkezdődött valami „más”, ha nélkülünk szőtték – e „tudományos” racionalitással sosem értelmezhető – fonalat immár mások tovább, akkor is?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja! 

2021.02.22 20:57:55

Minden más foci MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Ma már minden csiricsáré a pályán, a színes cipő akkoriban a mai tetoválószenvedéllyel ért fel, s nem feltétlenül aratott sikert.

2021.02.22 13:51:33

Minden más foci TŐKE JÁNOS

A palánkai Bacska már az első félidőben kapitulált, a TSC nagy fölényben játszott.

2021.02.22 13:29:19

Minden más foci nemzetisport.hu

Nemzetközi és hazai rangadókkal várja nézőit az M4 Sport és az m4sport.hu. (x)

2021.02.21 19:39:31

Minden más foci N. PÁL JÓZSEF

ALAPVONAL. Az Aranycsapat csodájában – ami e folyamat csúcsa lett a könyv szerint! – az említett trénerek külhoni hódításának (jó, Bukovi kivételével) vajha mekkora része volt?

2021.02.21 10:59:32

Minden más foci BACSKAI JÁNOS

A Rijeka ellen is folytatta kiváló hazai sorozatát a bajnokaspiráns Eszék, Miérez duplája döntött.