Suárez és Messi góljaival jutott tovább az Inter Miami

T. Z.T. Z.
2025.03.14. 10:11
Luis Suárez büntetőből szerzett vezetést csapatának (Fotó: Getty Images)
A többek között Lionel Messit és Luis Suárezt is soraiban tudó Inter Miami bejutott a labdarúgó CONCACAF Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, miután 4–0-s összesítéssel búcsúztatta a jamaicai Cavalier csapatát.

Az Inter Miami a múlt héten hazai pályán 2–0-s előnyt szerzett jamaicai ellenfelével szemben, és most idegenben is két góllal nyert, így 4–0-s összesítéssel jutott a sorozat legjobb nyolc csapata közé. A visszavágón Luis Suárez az első félidő hajrájában tizenegyesből szerzett vezetést csapatának, majd a 92. percben az ezúttal csereként pályára lépő Lionel Messi egy közeli gurítást követően állította be a 2–0-s végeredményt.

Messit az 53. percben küldte pályára Javier Mascherano vezetőedző, míg a csapat másik két korábbi Barcelona-játékosa, Sergi Busquets és Jordi Alba Suárezhez hasonlóan a kezdőcsapatban kapott helyet.

Az Inter Miami a negyeddöntőben a Los Angeles FC-vel találkozik, az első mérkőzést április 2-án, a visszavágót egy héttel később rendezik.

A mérkőzés összefoglalója:

CONCACAF BAJNOKOK KUPÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Cavalier FC (jamaicai)–Inter Miami (amerikai) 0–2 (Suárez 37., Messi 90+2.)
Továbbjutott: az Inter Miami kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
Tegnap, 9:25

Messi csereként állt be, de így is rúgott egy gólt az argentinok utolsó felkészülési meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 07:23

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
2026.06.08. 11:39

Pintér Dániel: Nem lehet megunni Lionel Messi mozdulatait

Minden más foci
2026.06.07. 09:36

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Szalah De Bruyne, Mbappé Haaland ellen – 12 vb-meccs, amelyet nem érdemes kihagyni

Foci vb 2026
2026.06.04. 18:24

Messi a hatodik tornájára készül; hat Atlético Madrid-játékos a címvédő argentinok vb-keretében

Foci vb 2026
2026.05.29. 07:01

Biztonsági okokból lebontják az indiai Messi-szobrot

Minden más foci
2026.05.28. 14:08
Ezek is érdekelhetik