Aranylabda: Xavi szerint Sneijder is megérdemelné a díjat

2010.12.10. 12:10
Címkék
Mint ismeretes, a France Football nyilvánosságra hozta az Aranylabda elnyerésére esélyes három jelöltjét, név szerint Lionel Messi, Andrés Iniesta és Xavi Hernández trióját, így Wesley Sneijder biztos, hogy nem kapja meg idén a díjat. Az ügy kapcsán Xavi elmondta, hogy véleménye szerint Sneijder is megérdemelné az Aranylabdát.

„Tudom, hogy Olaszországban dühösek az emberek, mert Sneijder nincs ott a három jelölt között. Egyetértek velük, mert a holland középpályás fantasztikus évet zárt" – nyilatkozta Xavi.

A Barcelona középpályása azt is elmondta, hogy számára a Real Madrid felülmúlásánál nincs lényegesebb.

„Számomra a Real Madrid legyőzése a legfontosabb, mivel az egyik legnagyobb riválisunk. Fantasztikus meccset játszottunk ellene, különösen az eredményt illetően" – tette hozzá Xavi.

 

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
15 perce

Sótonyi László szeretné, ha már az első meccsen harapna és szenvedéllyel hajtana a csapata

Kézilabda
19 perce

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
42 perce

Major Veronika döntős légpisztolyban, a magyar csapat negyedik a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
50 perce

Kokó ötlete a Papp-kupa

Ökölvívás
1 órája

A BVSC a második, a Honvéd az első sikerére hajt a vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája

Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

Birkózás
1 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
1 órája