Nem bírta idegekkel csapata vergődését

2010.01.08. 01:35
Címkék
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, nem mindennapi közjáték zavarta meg az Indonézia–Omán (1–2) labdarúgó-mérkőzést, amelyre a 2011-es Ázsia-kupa selejtezőjének B-csoportjában került sor. Csapata gyenge teljesítményét látva egy csalódott hazai szurkoló a találkozó utolsó perceiben beszaladt a pályára, bevezette a labdát az ellenfél tizenhatosára, majd kapura lőtt. Új fejlemény az ügyben, hogy az internetes portálokon azóta nagy népszerűségnek örvendő fiatalember elnézést kért tettéért.
Az indonéz labdarúgók teljesítményét nem mindenki bírta ülve (Fotó: Reuters)
Az indonéz labdarúgók teljesítményét nem mindenki bírta ülve (Fotó: Reuters)

Indonézia több mint 40 ezer néző előtt fogadta a jakartai nemzeti stadionban Omán válogatottját, amelytől 2–1-re kikapott, ezzel pedig biztossá vált, hogy 1992 óta először nem lesz ott az Ázsia-kupa tizenhatos döntőjén, amelyet 2011 januárjában Katarban rendeznek meg.

Egy csalódott hazai szurkoló, név szerint Hendri Mulyadi nem bírta tétlenül nézni Indonézia vergődését, így saját kezébe – azaz lábába – vette a dolgokat. A hosszabbítás perceiben 2–1-es ománi vezetésnél úgy, ahogy volt, mezítláb beszaladt a pályára, egy remek testcsellel becsapta az útját állni szándékozó hazai játékost, majd a megszerzett labdát bevezette az ománi tizenhatosra, és lőtt – a kapusba.

A későn kapcsoló biztonsági személyzet ezt követően elkapta, a földre teperte, majd levezette a pályáról a rövid időre rivaldafénybe kerülő férfit.

„Elnézést kérek az indonéz futballszurkolóktól a tettemért – nyilatkozta az eset után a 25 éves fiatalember. – Rettentő csalódott voltam a válogatottunk miatt, amely sosem nyer. Vagy veszít vagy döntetlent játszik.”

A videómegosztókon mindenesetre nagy sikere van a mutatványának, egyesek az indonéz válogatott jövőbeli nagy gólvágóját látják már benne, míg mások egyszerűen csak nemzeti hősnek kiáltották ki.


Legfrissebb hírek

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 perce

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
7 perce

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
31 perce

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-es magyar váltó a döntőben!

Atlétika
45 perce

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
45 perce

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
52 perce

Atlétikai Eb: Szenderffy Dániel tizedik lett hármasugrásban

Atlétika
1 órája

Az Alavés hajrában kiharcolt győzelmével kezdődött a spanyol bajnokság

Spanyol labdarúgás
1 órája