MLS: David Beckham győztes meccsen tért vissza a Galaxyba

MTI MTIMTI MTI
2009.07.17. 15:32
Címkék
Győztes mérkőzésen tért vissza az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságba (MLS) David Beckham.
A Los Angeles Galaxy angol játékosa helyi tudósítások szerint ugyanakkor nem vállalt jelentős szerepet a New York Red Bulls elleni 3–1-es idegenbeli sikerből. A válogatott középpályásnak sem veszélyes beadásai, sem szabadrúgásai nem voltak. Beckhamet, aki 2007-ben szerződött Los Angelesbe a Real Madridtól, idén januárban kölcsönadták az AC Milannak, s ugyan eredetileg az MLS tavaszi rajtjára kellett volna visszatérnie együtteséhez, végül május 30-ig maradhatott az olasz csapatnál, majd – a módosított megállapodás értelmében – csak most, július közepén kellett játékra jelentkeznie a Galaxynál. A 34 éves sztár a visszatérése után összetűzésbe keveredett csapattársával, Landon Donovannel, aki egy televíziós interjúban bírálta őt, mire Beckham válaszul amatőrnek nevezte az amerikai válogatott erősségét. Néhány napja a két futballista Bruce Arena vezetőedző közreműködésével tisztázta a vitát.
Legfrissebb hírek

A térde sem kényszerítette térdre Kinyik Ákost

Labdarúgó NB I
16 perce

Érvényben marad az Orosz és a Fehérorosz Teniszszövetség felfüggesztése

Tenisz
21 perce

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
44 perce

Remek előadást tartottak a Tkachuk testvérek a gólcsúcsot hozó különleges NHL-játéknapon

Amerikai sportok
54 perce

Birkózás: Lévai Levente döntős az U23-as világbajnokságon

Utánpótlássport
55 perce

Deli Rita: Veszprémben minden év így kezdődik; mikor, hanem most? Én azt mondom, hogy akkor most!

Kézilabda
1 órája

Borbély Balázs barátként fogadja az ellenfeleket

Európa-liga
1 órája

Bodnár László túl a szívzűrön és az érszűkületen is

Magyar válogatott
1 órája