Mindenkinek bizonyítania kell

Z. A.Z. A.
2009.07.13. 23:19
Címkék

A svéd Elfsborg elleni Európa-liga-selejtező előtt a legtöbb szombathelyi szimpatizáns azon kesereg, hogy a kazah Irtis Pavlodar ellen csuklóját törő támadó, Kenesei Krisztián hosszú hetekre kidőlt a csapatból. Való igaz, a Haladás házi gólkirályának pótlása már-már lehetetlen küldetés, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, rajta kívül a ciprusi Nea Szalaminához szerződő Sipos Norbert, valmint az üzbég Lokomotiv Taskenthez igazoló Vörös Péter is hiányzik a tavaly megszokott kezdő tizenegyből.

„A bajnokságban szerzett bronzérem nagymértékben annak volt köszönhető, hogy az alapcsapatból senkit sem kellett hosszabb ideig nélkülöznie a szakmai stábnak – érvelt az összeszokottság fontossága mellett a középpálya motorja, Molnár Balázs. – A helyzet most megközelítőleg sem ennyire kedvező, mivel átalakult a keret, vannak sérültjeink, azonban ne feledjük, Nagy Gábor és Lattenstein Norbert már pályára léphet a svéd együttes ellen. Akkor sem a Haladás lenne az Elfsborg elleni párharc esélyese, ha a tavalyi, jól működő csapatunkkal állnánk fel, azonban felteszem a kérdést: egy évvel ezelőtt gondolta-e valaki is, hogy újoncként dobogón végzünk majd az NB I-ben? Úgy gondolom, Csertői Aurél győzni akarása átragad a keret valamennyi tagjára, és aki lehetőséghez jut, mindent elkövet a papírforma borításáért. A fiataloknak ez jó lehetőség arra, hogy magukra irányítsák a figyelmet, és bár engem nem egy esetleges külföldi szerződés vonz elsősorban, igenis presztízsmeccset akarok játszani.”

A svéd bajnokság legutóbbi fordulója megmutatta, az Elfs­borg sem verhetetlen (a Helsingborg 3–2-re nyert a Haladás riválisával szemben), ugyanakkor a hét végi kisiklás ellenére látni kell, elsősorban az együttes védekező játéka az, ami különös figyelmet érdemel. Talán kevesen tudják, az Elfsborg védelme a tavalyi bajnokságban harminc találkozón mindössze tizennyolcszor kapitulált, a most zajló versengésben pedig tizennégy meccsen kilencet kapott. S hogy fokozzuk az élvezeteket: a Magnus Haglund edzette gárda kapuja az öt hazai meccsen érintetlen marad.

„Az adatsor azt mutatja, nemcsak az Elfsborg védelme jó, a svédek teljes csapatvédekezése átlagon felüli – folytatta Molnár Balázs. – De ne stresszeljük magunkat, foglalkozzunk saját játékunkkal. Az Irtis ellen hoztuk a kötelezőt, azaz a továbbjutás megvolt, most pedig az esélyesség terhe nélkül, felszabadultan futballozhatunk.”

Legfrissebb hírek

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
13 perce

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
14 perce

Milan–Fradi: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
24 perce

Kriza Anna: Bármilyen áldozatot szívesen meghozok a dzsúdóért

Egyéb egyéni
35 perce

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
36 perce

A Jaguars a papírformának megfelelően kiütötte a Ravenst – videó

Amerikai sportok
36 perce

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
41 perce

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
1 órája