Volt csapat, nincs csapat

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2009.07.10. 23:05
Címkék

Amikor Salamon Miklós a 2008–2009-es bajnoki esztendő befejezése után hazatért a román második vonalban szereplő CF Liberty Szalonta együttesétől, egy pillanatig sem fordult meg a fejében, hogy a nyári átigazolási időszakban csapatot kell majd keresnie. Persze azzal a 34 éves védő is tisztában volt, a bajnokságot hatodik helyen befejező, a korábban Sopronban is szerepet vállaló Vízer László Máriusz birtokolta klubnál lejár a télen kötött megállapodása, mégis biztosra vette, lesz folytatása a közös munkának. Egészen június 30-ig hitt ebben…

„A tavaszi idényben lejátszott tizenhét bajnoki mérkőzésből tizenhaton az első perctől az utolsóig pályán voltam, egyszer pedig hetven percet játszottam, így talán mondhatom, alapembere voltam a Liberty Szalontának – tekintett vissza legutóbbi idényére Salamon Miklós. – Sajnos a feljutást nem tudtuk kiharcolni, mégis rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam. Jó visszagondolni arra, hogy a kilenc hazai meccsünkön mindössze csak két gólt kaptunk, miként annak is örülök, hogy fontos találatokat szereztem. Az ősszel Pakson már elhitették velem, hogy nem vagyok jó futballista, Szalontán viszont valósággal újjászülettem.”

Alighanem kevesen tudják, a kétszeres válogatott labdarúgót korábbi dunaújvárosi és paksi csapattársa, Balaskó Iván ajánlotta a román együttes elöljáróinak figyelmébe (a harmincadik évé­ben járó középpályás még idény közben távozott a Libertytől, és azóta nincs klubja), majd miután egy pesti megbeszélésen egyezségre jutott Vízer László Máriusszal, Romániába költözött. A stabil csapattagság a bizonyíték, hogy idegen környezetben sikerült elfogadtatnia magát, ráadásul az idényzáró ebéden azzal szembesülhetett: a klub első embere az összes alkalmazott előtt megdicséri, mi több, példaképként állítja a fiatalok elé. Aztán elkövetkezett június utolsó napja…

„…amikor is telefonon érdeklődtem, mikor és hol kezdődik a felkészülés – folytatta Salamon Miklós. – A válasz letaglózó volt: a csapat visszalép a román második vonal küzdelmeitől. Nem tagadom, a jól sikerült tavasz után Szalontán terveztem a jövőt, ilyen forgatókönyvre nem számítottam. Eszemben sincs befejezni a futballt, bár azzal tisztában vagyok, az első osztályú magyar csapatok nem kapkodnak korombeli játékosért. Az NB II-ből már érdeklődtek irántam, remélem, hamarosan eldől, hol folytatom.”

Legfrissebb hírek

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
33 perce

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
7 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
7 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
8 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
10 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
10 órája
Ezek is érdekelhetik