A Sport Tv is nyolcszázmilliót ad

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
2009.07.05. 23:16
Címkék
Csütörtökön dönt az MLSZ elnöksége arról, melyik ajánlatot fogadja el a televíziós közvetítési jogok értékesítésére. Úgy tűnik, az eddigi partner, a Sport Tv lehet a befutó, miután a cég tartja a Digi Tv ajánlatát.

Megadja! – kiáltotta Korda György az első pókerközvetítés során, s aligha gondolta, hogy ezzel az egy szóval szállóigét teremt (persze a jellegzetes hang is kell hozzá…).

Megadjuk! – mondhatja most az egyébként Korda Györgyöt is foglalkoztató Sport Tv, s ezzel új dimenzió nyílhat a magyar futballban.

Miről van szó?

Természetesen a pénzről.

Egész pontosan arról a pénzről, amelyet a Magyarországon működő televíziós csatornák fizetnek azért, hogy közvetíthessék a Soproni Liga bajnoki mérkőzéseit 2012-ig. Mint arról korábban beszámoltunk, a Digi Tv nevű cég az eddigi közvetítési díjakat alaposan megfejelve, összesen évi 800 millió (700 millió, plusz 100 millió az utánpótlásra) forintot ajánlott, azaz három évre 2.4 milliárd forintot kínált a magyar futballért. Hogy ér-e ennyit vagy sem, az mellékes – ha ennyit fizetnek érte, csak örülhetünk neki. Annál is inkább, mert ahol valóban bombaüzlet a futball, ott a klubok lehetőségeit a televíziós közvetítési jogokból befolyó pénz határozza meg.

A magyar futballban ez horrorisztikus pénz

A szerződés szerint az eddigi jogtulajdonos Sport Tv-nek opciós joga van, amely azt jelenteti, ha a csatornát működtető Chello Central Europe Műsorszolgáltató Zrt. tartja az MLSZ-hez érkező legjobb ajánlatot, övé marad


folytatás...
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik