A videózás után sincs elnézés!

Z. A.Z. A.
2009.04.07. 01:58
Címkék

„A bíró belenyúlt a mérkőzésbe. Visszanézem majd videóról a meccset, és nyilvánosan elnézést kérek, ha nem így történt. A játékvezető mindkét oldal kárára nagyokat tévedett.”

„Nehéz indulatok nélkül véleményt mondanom a mérkőzésről. A játékvezető szabályos gólt vett el tőlünk.”

Az idézett két nyilatkozat a Kaposvár–FC Fehérvár (1–1) találkozó után hangzott el (előbbi Prukner László véleménye, utóbbi a vendégek vezetőedzője, Varga István mondandója), és finoman fogalmazunk, ha azt vetjük fel, az érintettek úgy látták, Sulyok Gergely nem vezette csúcsformában a kilencven percet. Az ellenkezőjét mi sem állíthatjuk, mert bár a találkozó dirigense az első félidőben különösebb hiba nélkül látta el feladatát, a fordulást követően ítéleteivel alaposan felkorbácsolta az indulatokat. Fenntartjuk véleményünket, mely szerint a székesfehérváriak javára megítélt büntető a 46. percben jogtalan volt (Kovács Zoltán kapus ugyanis a labdát ütötte el, nem Goran Vujovics lábát), miként az is nehezen magyarázható, hogy a hosszabbításban esett Grúz Tamás-féle öngólt követően a játékvezető miért leshelyzetet ítélt, nem pedig gólt. A kaposvári edző, Prukner László véleménye a mérkőzés videofelvételének többszöri megtekintése után sem változott: úgy gondolja, semmi sem indokolja, hogy nyilvánosan elnézést kérjen a mérkőzés utáni nyilatkozatáért…

Természetesen szerettük volna megtudni, hogy a játékvezetői bizottság elnöke, Vágner László miként vélekedik Sulyok Gergely ténykedéséről, azonban megkeresésünkre a korábbi FIFA-bíró azt felelte, hogy miként korábban, úgy ezúttal sem kívánja minősíteni egyetlen beosztottja ítéletét sem. Egy mondatot azért megfogalmazott, az viszont mindennél beszédesebb: „Nem voltam boldog a kaposvári mérkőzés után.”

Maradjunk annyiban, a JB vezetőjét aligha az 1–1-es végeredmény keserítette el, s meglepetéssel érne fel, ha a hét végi játékvezető-küldésben Sulyok Gergely neve is szerepelne.

Legfrissebb hírek

Borza Helga a Trifecta-világbajnokságról: Nem vagyok elégedett...

Csupasport
13 perce

„A teljes felelősséget vállalom a tettemért” – Yusuf a kiállításáról

Európa-liga
14 perce

Milan–Fradi: Kristoffer Zachariassen a meccs embere

Európa-liga
24 perce

Kriza Anna: Bármilyen áldozatot szívesen meghozok a dzsúdóért

Egyéb egyéni
35 perce

NHL: egy meccs, két gyorsasági rekord – az egyik nagy győzelmet ért a Montrealnak

Amerikai sportok
36 perce

A Jaguars a papírformának megfelelően kiütötte a Ravenst – videó

Amerikai sportok
36 perce

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
41 perce

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
1 órája