Talmácsi elégedett

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2009.03.26. 23:41
Címkék
Talmácsi Gábor elégedetten, Tóth Imre felemás érzésekkel zárta a jerezi kollektív teszt első napját.

Talmácsi Gábor azt mondja, nemcsak a csapat teljesítményével, hanem a sajátjával is elégedett. Persze azzal is tisztában van, hogy a mostani eredményen még jócskán lehet javítani.

„Délelőtt tíztől délután háromig együtt mentünk a százhuszonötösökkel, akik sokszor hátráltattak, utána volt egy egyórás külön tréning, amelyen nagyon fújt a szél, de még így is negyedik lettem – mondta Talmácsi. – Tudni kell, ha van egy kis gond a motorral, a szél rátesz még egy lapáttal.”

Talma elárulta, csütörtökön nem figyel annyira az időeredményekre, hanem megpróbál tíz-tizenkét kört menni egyszerre, hogy lássa, miként viselkedik a motor. És még valami: igyekszik szűkebb íveken motorozni. Nem vészes probléma, de meg kell oldalni, mert az ellenfelek gyorsak, hihetetlenül gyorsak.

„A mezőny elejébe tartozom, de ez nem ad okot túlzott nyugalomra, mert sokan már évek óta ismerik a kettőötvenes motorok csínját-bínját, s nekem velük kell felvennem a versenyt. A jelek szerint Bautista és Simoncelli a legnagyobb ellenfél, mindketten többet tudnak erről a kategóriáról, mint én, de azért igyekszem lépést tartani...” – mondta Talma.

A mezőny másik magyarjának, Tóth Imrének felemásan sikerült a nap. Mivel a magyar, olasz versenyzőpárossal felálló Team Tóth is megérezte a gazdasági válság hatásait, Tóth Imrének és Mattia Pasininek az idén ez volt az első lehetősége motorra ülni. Jó hír a magyar pilóta számára, hogy rögtön az első edzésen (amelyen még együtt mentek a nyolcadliteresekkel) megjavította jerezi legjobbját, ám a külön tréningen már nem tudott gyorsulni, mivel rögtön az első körben elesett. Tudni kell, hogy (mint az utóbbi években) Tóthnak az idén is egy Apriliája van, emiatt nem tudta folytatni a tréninget. Hasonlóképpen járt Pasini is, csak ő az első edzésen, úgyhogy a másodikra már rendbe hozták a motorját.

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
8 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
15 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
30 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
56 perce

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája