Kétfrontos harcban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Két nagy nemzetközi tömörüléssel is folytatja a kötélhúzást a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) – derült ki a szervezet végrehajtó bizottságának idei első, minapi zürichi ülését követően. A FIFA továbbra is szeretné lenyomni az Európai Unió (EU) hivatalnokainak torkán 6+5-ös javaslatát, és bízik abban is, hogy sikerül megállapodásra jutnia a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) a doppingszabályok specifikálása ügyében.

„Nem arról van szó, hogy ne támogatnánk a doppingellenes harcot, inkább arról, hogy nem akarjuk, hogy boszorkányüldözéssé fajuljon” – mondta Sepp Blatter, a FIFA elnöke.

A nemzetközi futball irányítói azt szeretnék, hogy a csapatsportok képviselőire ne legyen érvényes a WADA januárban érvénybe lépett szabálya: egyfelől ne a játékosoknak, hanem a csapatoknak kelljen megadniuk, hol tartózkodnak a nap egy adott órájában, másfelől a heti egy szabadnap, továbbá a nyári vakáció legyen mentes a véletlenszerű ellenőrzésektől. A FIFA a többi labdajáték nemzetközi szövetségeivel karöltve próbálja akaratát rákényszeríteni a WADA-ra.

A légiósok számának korlátozásáról az Európai Unióval vívott harc alapja továbbra is az Európai Ügyek Intézete (INEA) októberben készített tanulmánya, amely megállapította: Blatter 6+5-ös szabálya – amelynek lényege, hogy egy klubcsapatban egyszerre legalább öt hazai játékosnak pályán kell lennie – nem ellentétes az EU alapelveivel.

„Arra jó a tanulmány, hogy mindenki meggyőződhessen róla, helyes a megközelítésünk. Nem a hat plusz öt érvényesülése, hanem a sport autonómiájának elismerése a célunk” – jelentette ki Blatter, aki régóta óhajt különleges jogi környezetet a futball számára a szabad munkaerő-áramlást alapelvnek tekintő EU-tagállamokban.

A fenti két témakörön túl a fiatalok védelmére is kiemelt figyelmet fordít az idén a FIFA, amelynek júniusi, nassaui kongresszusán arról is döntenek, hogy az olimpia férfi futballtornája továbbra is U23-as válogatottak viadala legyen, vagy két évvel lejjebb szállítsák a korhatárt.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik