Jó passzban a Szeviép

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Egyik csapat számára sem volt már tétje a szombati három női bajnoki mérkőzésnek, legalábbis a helyezések szempontjából. Az alapszakasz végére igazán remek formába lendülő Szeged és a Szolnok egyaránt visszavágott ellenfelének, a BSE-nek, illetve a Zalaegerszegnek a december 6-i vereségért. A fővárosi összecsapáson az első félidőben álmosan, fáradtan játszott a házigazda, és a ceglédiek meglepetésre sokáig tartották a lépést a negyeddöntős Vasas együttesével. A 28. és a 39. perc között aztán 35–0-s rohamot vágott ki a Vasas-Csata, és állva hagyva ellenfelét biztos győzelmet aratott.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik