Gond van a kapusokkal

Vágólapra másolva!
2009.03.21. 23:46
Címkék

Pocsékul szerepel a tavaszi idényben a Nyíregyháza Spartacus, hiszen Révész Attila együttese a három legutóbbi bajnokin mindössze egy gól szerzett, pontot egyet sem. A hírek szerint az elöljárók ultimátumot adtak a csapatnak, a következő három bajnokin legalább hét pontot kell szerezniük a piros-kékeknek. Mi tagadás, az ősszel látott együttesnek a Kecskemét, a REAC és a Kaposvár elleni mérkőzés megnyerése nem okozna problémát. Az eredménytelenség mellett kapusgondok is nehezítik Révész Attila klubmenedzser dolgát, az első tavaszi bajnokin, az Újpest (1–3) ellen két súlyos hibát is elkövető Illyés Dániel kikerült a csapatból. A Haladás (0–2) elleni találkozón Filip Lazareanu lapockacsontja megrepedt, s bár a DVSC (0–4) elleni összecsapáson védett, a hétközi edzőmeccsen kiújult a 27 esztendős kapus sérülése. Időközben eldőlt, a román légiósra műtét vár, majd féléves kihagyás. Az előzetesen megadott kezdőcsapatban egy újonc is szerepel, a húszesztendős Oláh Dávid, továbbá Varga Krisztián és Bakos Bence is helyet kapott a kispadon, mindketten bemutatkozásra várnak.

A Kecskemétnél is a kapusokkal van probléma, Tóth Zoltán a hétközi Magyar Kupa-mérkőzésen bokaszalag-húzódást szenvedett, s csak a jövő héten kezdheti újra az edzéseket.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
11 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
12 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik