24 ÓRA

Vágólapra másolva!
2009.03.19. 23:56
Címkék

Kahn a Schalkéban?Kahn a Schalkéban?

NÉMETORSZÁG. A Bayern München korábbi kapusa, Oliver Kahn lehet a Schalke klubmenedzsere. A posztra állítólag Oliver Bierhoff, Felix Magath és Huub Stevens neve is szóba került, de az egykori német válogatott tűnik a befutónak.

Diego távozhat

NÉMETORSZÁG. Lapértesülések szerint Diego úgy nyilatkozott, a nyáron valószínűleg elhagyja a Werdert. A középpályás azt állítja, szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, de tudja, ez a brémaiakkal nagyon nehéz lenne. A brazilt az utóbbi időben többek között a Juventusszal és Internazionaléval is hírbe hozták.

Fiedler visszavonult

NÉMETORSZÁG. Befejezte pályafutását Christian Fiedler, a Hertha kapusa. A 33 éves játékos visszatérő térdproblémái miatt döntött a visszavonulás mellett, a klubot azonban nem hagyja el, a nyártól a csapat kapusedzője lesz.

Vieira kimaradt

FRANCIAORSZÁG. Patrick Vieira kimaradt a francia válogatott Litvánia ellen készülő keretéből. Raymond Domenech szövetségi kapitány elmondta, sajnálja, hogy az Internazionale középpályása nem állhat rendelkezésére, de a korábban sérüléssel bajlódó játékos még nincs megfelelő erőállapotban.

Rekordbevétel a Spursnél

ANGLIA. A 2008-s év utolsó hat hónapját tekintve rekordot jelentő, bruttó 39.8 millió fontos haszonra tett szert a Tottenham. A bevétel főleg Dimitar Berbatov és Robbie Keane eladásának köszönhető, igaz, utóbbi február elején visszaköltözött Londonba.

Valdés áll nyerésre

SPANYOLORSZÁG. Az As és a Sport egybehangzó értesülése szerint Víctor Valdés helyzete sokat javult a szerződéshosszabbítási tárgyalásokon. A Barcelona vezérkara ugyanis arra a következtetésre jutott, hogy a megszerezhető kapusok egyike sem jobb a saját nevelésű Valdésnél.

Újoncok a keretben

PORTUGÁLIA. Beto (Leixoes) és Nelson (Betis) személyében Carlos Queiroz két újoncot is behívott a portugál válogatottba, amely március 28-án Svédországgal játszik vb-selejtezőt, majd három nappal később Dél-Afrikával csap össze felkészülési mérkőzésen. Érdekesség, hogy Deco sérülése ellenére is ott van a keretben.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
3 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik