San Marco a sivatagban

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.03.11. 00:39
Címkék
Marco Di Vaio Olaszország legveszélyesebb támadója. A kijelentés igen abszurd olyan bajnoksággal kapcsolatban, amelyben mások mellett Zlatan Ibrahimovic, Kaká vagy Alessandro Del Piero szerepel. De igaz.

Nehéz eldönteni, hogy a Bo logna támadójának dicsérete vagy a Serie A kritikája a tény, hogy az olasz élvonal 27. fordulója után Marco Di Vaio vezeti a góllövőlistát. Noha a Lazióban nevelkedett, később többek között a Parmában, a Juventusban és a Valenciában is megforduló fiatalembert aligha kell bemutatni a nemzetközi labdarúgásban járatosaknak, azért erős túlzás lenne az itáliai futball szimbolikus alakjának nevezni.

És ezt ő is pontosan tudja.

„Ha megnézem a góllövőlistát, és végigfutok a mögöttem álló futballisták nevein, nevetni támad kedvem – tettemagát a „helyére” a legutóbbi, Sampdoria elleni bajnokin (3–0) mesterhármast szerző csatár. – Főleg ha eszembe jut, tavaly nyáron azzal az elhatározással futottam neki az idénynek, hogy szeretném átlépni a tízes határt.”

Ehhez képest ma már a húszas is csupán egy lépés, hiszen Di Vaio 19 gólnál tart, és bármily hihetetlenül hangzik, a 23-nál járó Samuel Eto’óval együtt versenyben áll az európai Aranycipőért. A díjat legutóbb Cristiano Ronaldo, azelőtt Francesco Totti nyerte el…

S akkor nézzük, kik lehettek azok a Serie A-ban szereplő vetélytársak, akik mosolyt csaltak a támadó arcára! Közvetlenül mögötte Alberto Gilardino, Diego Milito és Zlatan Ibrahimovic következik 15 góllal, majd jön Adrian Mutu, Amauri, Alexandre Pato, Antonio Di Natale és Kaká. Talán a listát vezető labdarúgó sem sértődik meg, ha azt mondjuk: a felsoroltak nem Di Vaio szintű játékosok.

„Különleges helyzetben vagyok, hiszen a csapat tudatosan rám játssza a labdát – árulta el a titkot a bolognaiász. – Ez hatalmas előny, és tisztában vagyok vele, hogy erősebb és több támadóval dolgozó egyesületnél valószínűleg nem tudnék így teljesíteni.”

Ami az utóbbi megállapítást illeti, annak igazságtartalmáról sokan meggyőződhettek 2002 és 2004 között, amikor a Juventusnál finoman szólva sem volt képes beváltani a hozzá fűzött reményeket. A két halovány torinói év pedig talán a „késői” Di Vaio válogatottal kapcsolatos reményeit is szertefoszlatta, tekintve, hogy a Juventus akkori edzője a jelenleg az olasz nemzeti együttes szövetségi kapitányaként dolgozó Marcello Lippi volt.

„Beszéltem többször a szakvezetővel– mondta a témávalkapcsolatban a 33 éves támadó. – Azt mondta, odafigyel rám, még ha bőven van is más jelöltje. Persze én lennék a legboldogabb, ha tényleg meghívna a csapatba. Valós célom inkább a száz olasz élvonalbeli gól elérése, ehhez már csak négy találat hiányzik.”

Lippi válasza alapján a 14-szeres válogatott Di Vaio számára tényleg nem marad más, mint a bolognai gólok számolgatása: „Boldogan látom, hogy hétről hétre rúgja a gólokat, és annak is örülök, hogy ennyi válogatott szintű csatár áll a rendelkezésemre. Tizennyolc és negyven év között minden futballistával számolnom kell, de mindenki beláthatja, nem hívhatok be ötven játékost.”

Bár a kapitánynál Di Vaio a jelek szerint csak az ötvenes keretbe fér be, a bolognai szurkolóknál egyértelműen ő viszi a prímet. A városban a nagy elődökhöz, Roberto Baggióhoz és a Sopronban levezető Giuseppe Signorihoz hasonlítják, s biztató példaként emlegetik a közelmúlt „névtelen” gólkirályait, Cristiano Lucarellit (Livorno, 2004–2005), Dario Hübnert (Piacenza, 2001–2002), Igor Prottit (Bari, 1995–1996), és már meg is találták Marco Di Vaio új becenevét: San Marco. Az evangélistával vont párhuzam a nevek hasonlóságán túl talán a támadó bolognai helyzetére is utal: a szent egyik jelképe az oroszlán a sivatagban…

Legfrissebb hírek

Infantino szerint vissza kéne engedni az oroszokat

Minden más foci
49 perce

Eisenkrammer Károly: Megkaphattuk volna a worldtour-minősítést

Kerékpár
52 perce

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
1 órája

Megbukott az orvosin a Milan csatárjelöltje, Lookman megérkezett Madridba – zárul a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: Athén gyönyörű, és itt legalább moroghatok magyarul

Légiósok
1 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
3 órája

Schmidt Ádám: A sportnak meg kell maradnia kiemelt stratégiai ágazatként

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik