Csúcs mellé vereség

2009.02.12. 23:01
Címkék

NHL-csúcsbeállítást könyvelhetett el Mike Green, a Washington hokisa, aki a liga történetének második védőjeként szerzett gólt sorozatban hét mérkőzésen. A bostoni Mike O’Connell 1983–1984-es idényben elért rekordját a Rangers ellen két találattal beállító kanadai hátvéd legfeljebb ennek örülhetett a Madison Square Gardenben, ahol csapata szétlövés után 5–4-es vereséget szenvedett.

Szintén szétlövés után kapott ki a Nyugati főcsoportot vezető San Jose, amelyből sokat kivett a Boston ellen egy nappal korábban 5–2-re megnyert rangadó. Pittsburghben 1–1-es rendes játékidő és gól nélküli hosszabbítás után a rávezetések során egyedül Sidney Crosby talált be, és otthon tartotta a három pontot. A Sharks a legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, de a keleti csapatok ellen 13 mérkőzésből csupán hármat veszített el.

Montrealban nagyobb a baj, a kanadai gárda hétmeccses idegenbeli vereségsorozatba szaladt bele, legutóbb Edmontonban kapott egy hetest. Az Oilers az első harmadban elhúzott 4–0-ra, és onnan már nem tudott felállni a Canadiens, amely rossz formája miatt visszaesett a Keleti főcsoport hetedik helyére. Persze így is jobban áll, mint a másik két keleti kanadai gárda, a 11. helyezett Toronto és a 13. helyen szerénykedő Ottawa.

Legfrissebb hírek

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
27 perce

Mihályvári-Farkas Viktória: Nem voltak elvárásaim magammal szemben

Úszás
33 perce

„Kezdek visszatérni” – Jackl Vivien ismét élvezi az úszást

Úszás
44 perce

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
51 perce

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
1 órája

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
1 órája

Száz éve avatták fel a budapesti Császár uszodát

Úszás
1 órája

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
1 órája