Zedník végleg visszatért

Vágólapra másolva!
2009.02.11. 23:16
Címkék

Napra pontosan egy évvel ijesztő sérülése után így is, úgy is bekerült volna a tudósításokba Richard Zedník, de ő tett is azért, hogy így legyen. Két góllal segített a Florida Panthersnek abban, hogy hosszabbításban 5–4-re győzzön a Toronto Maple Leafs ellen. Ha ő nincs, ráadás sincs, hiszen ő egyenlített 4:29-cel a rendes játékidő vége előtt, aztán 1:08-nál a hosszabbításban bevitte a győztes találatot is.

„Csodálatos. Pontosan egy évvel a sérülésem után győztes gólt szerezni, óriási” – mondta Zedník, amikor a csapattársak tapsvihara közepette kilépett az öltözőből. Tavaly február 10-én a szlovák a korongot üldöző klubtárs, Olli Jokinen mögött haladt a palánknál a Boston elleni meccsen, amikor a finn ütközött egy riválissal, és felcsapódó korcsolyaéle meg-, de szerencsére nem elvágta társa nyaki ütőerét. A szélső további mázlija volt, hogy a kispadoknál történt az eset, így az erősen vérző nyakára azonnal rányomhattak egy törülközőt, megmentve az életét. Még aznap este hatórás műtéten esett át, szeptemberben pedig visszatért.

„Az önbizalom a lényeg. Jól érzem magam a jégen, az edzéseken, alig várom, hogy pályára léphessek, és meccseket játszhassak – mondta Zedník, mielőtt azt tudakolták tőle, a sérülése óta jobban értékel-e valamit az életben. – Mindent kicsit többre értékelsz egy ilyen eset után. Jobban élvezed a családoddal töltött időt, amikor a srácokkal vagy az öltözőben, hogy továbbra is hokizhatsz. Szerencsére én játszhatok, és élvezem.”

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián legyőzte Andrej Rubljovot a római tenisztornán

Tenisz
12 perce

Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

Minden más foci
39 perce

Marko nem vár fordulatot az imolai fejlesztésektől; veszélyben lehet Horner pozíciója a Red Bullnál?

F1
49 perce

Kajak-kenu vk: öt olimpiai érmes és 14 újonc ül hajóba Szegeden

Kajak-kenu
2 órája

Tyson Fury Budapesten válaszolt a kérdésre – mikor tér vissza a ringbe….

Ökölvívás
2 órája

Az FTC megőrizné a lendületét, az UVSE revansra készül a női vízilabda ob I döntőjében

Vízilabda
2 órája

Madaras Norbert: Az olimpia utáni évben mindig az újjáépítés kerül előtérbe

Vízilabda
3 órája

Évszázada a versenylovak otthona a Kincsem Park

Népsport
3 órája
Ezek is érdekelhetik